• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig naponta más és más témát helyez a középpontba.
• Az RCZ Vision koncepció a kreatív és technológiai szabadság kiteljesedése, amely a vezetés élményére és az érzelmekre összpontosít.
• Az RZC Vision a PEUGEOT „Az oroszlán jövője” formanyelvének eddigi legteljesebb megtestesülése, amelyet öt alapelv – szabadság, bátorság, elegancia, belső erő és ösztön – határoz meg.
• Ízelítő a következő generációs PEUGEOT-k fedélzeti élményéből, Hypersquare® kormány és átlátszó Micro LED kijelzők az új PEUGEOT i-Cockpit® mellett.
• 500 lóerős elektromos hajtás, akár 600 kilométeres hatótávolság és 10-ről 80 százalékra kevesebb, mint 10 perc alatt tölthető szilárdtest akkumulátor, 1000 voltos elektromos architektúrával.
A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon október 13. és 18. között közel 1300 négyzetméteres standon mutatja be, hogyan kapcsolódik össze a márka múltja, jelene és jövője. A Peugeot standja minden nap új arcát mutatja: a francia kézművességtől és a rögbitől a motorsporton és a filmen át egészen a márka legendás GTi-jeinek örökségéig más-más téma kerül középpontba. A PEUGEOT ezzel nem hagyományos kiállítási teret hoz létre, hanem a márka értékeit, szenvedélyét és kreativitását bemutató, naponta megújuló élménnyel várja a látogatókat.
A párizsi jelenlét középpontjában a teljesítmény, a francia karakter, a technológiai innováció és az emberi kapcsolatok állnak. A látogatók találkozhatnak sportolókkal, versenyzőkkel, tervezőkkel és filmes szakemberekkel, miközben a standon bemutatók, kihívások és interaktív programok követik egymást. A stand így a PEUGEOT világának különböző oldalait kapcsolja össze, a francia kézművességtől a sporton át a filmművészetig és a márka legendás GTi-örökségéig.
Ebbe a sokszínű világba illeszkedik a PEUGEOT RCZ Vision is: a tanulmányautó egyszerre idézi meg a márka sportos örökségét és mutatja meg, milyen irányba fejlődhet a PEUGEOT a jövőben. A 2009 és 2015 között gyártott, mára gyűjtői darabbá vált RCZ szellemi örököseként az RCZ Vision a vezetési élményt, az izgalmat és a francia karaktert állítja a márka innovációs stratégiájának középpontjába.
A PEUGEOT RCZ Vision nem csupán egy jövőben érkező modell előfutára. A PEUGEOT szándéka szerint olyan kinyilatkoztatás a márka részéről, amelyben a vezetés öröme és az érzelmek kerülnek az innováció középpontjába. A koncepció egyszerre tekint vissza a PEUGEOT sportos örökségére és mutat be olyan technológiákat, amelyek a márka modelljeiben jelennek meg a jövőben.
A tanulmányautó a PEUGEOT „Az oroszlán jövője” néven bemutatott új formanyelvének eddigi legteljesebb kifejeződése. Az RCZ Vision az STLA One műszaki architektúrára épül, 1000 voltos elektromos rendszert és a Factorial Energy vállalattal együttműködésben fejlesztett szilárdtest-akkumulátort tartalmas. A cél 500 lóerős teljesítmény, akár 600 kilométeres hatótávolság és 11,5 kWh/100 km energiafogyasztás, miközben az akkumulátort 10-ről 80 százalékra kevesebb, mint tíz perc alatt fel lehet tölteni.
MINDEN EDDIGINÉL INTUITÍVABB VEZETÉSI ÉLMÉNY
A PEUGEOT i-Cockpit® közel másfél évtizede a márka vezetési élményének meghatározó eleme. Az RCZ Vision ezt a filozófiát viszi tovább, miközben bepillantást enged a vezetői környezet következő generációjába. A tanulmányautóban a Hypersquare® kormányvezérlés átlátszó Micro LED kijelzőkkel társul.
A PEUGEOT a hangsúlyt a megfelelő helyen, megfelelő módon megjelenő információra helyezi. A Hypersquare® fölött elhelyezett átlátszó kijelző közvetlenül a vezető látóterében jeleníti meg a szükséges adatokat, miközben a függőlegesen elhelyezett, enyhén a vezető felé fordított központi kijelzőn az infotainment- és navigációs funkciók kezelhetők.
A PEUGEOT innovációi, a Micro LED kijelzők különleges szabadságot kínálnak: a vezető igényei szerint konfigurálhatja az információk megjelenítését, és akár szinte teljesen ki is kapcsolhatja a képernyőt. Mivel a központi kijelző kikapcsolható, átlátszó szerkezete miatt ilyenkor gyakorlatilag eltűnik a műszerfalból. Így csökken a vizuális terhelés, a vezető figyelmére pedig csak a legfontosabb információk tartanak igényt.
A Hypersquare® fontos sajátossága, hogy a vezető és a kezelőszervek közötti kapcsolatot közvetlenebbé teszi. A négy vezérlőgyűrűn keresztül a legfontosabb funkciók a karok mozgatása nélkül érhetők el, így a kormányzás és a jármű különböző rendszereinek kezelése egyetlen, ösztönösen használható felületbe rendeződik. Az átlátszó kijelzők ezzel párhuzamosan nem uralják az utasteret: szükség esetén szinte láthatatlanná válnak. A PEUGEOT így ezt a technológiát a vezetési élmény szolgálatába állítja.
Az RCZ Vision tanulmányban a Hypersquare® sorozatgyártásra szánt változata jelenik meg, amely az újgenerációs PEUGEOT E-208-ban is helyet kap.
X-BY-WIRE: ELEKTRONIKUS KAPCSOLAT A VEZETÉS SZOLGÁLATÁBAN
A PEUGEOT RCZ Vision az „X-by-Wire” technológiákat is bemutatja, amelyek a hagyományos fizikai kapcsolatokat elektronikus vezérléssel váltják ki. A Hypersquare® és a Steer-by-Wire (elektromos kormányzás) együtt olyan irányítást tesz lehetővé, amelyben nincs mechanikus kapcsolat a kormány és a kerekek között.
A rendszer a jármű sebességéhez igazítja a kormányáttételt: alacsony tempónál a manőverezés gyorsabb és egyszerűbb, nagyobb sebességnél pedig a kisebb áttétel nyugodt, kiegyensúlyozott vezethetőséget garantál. A rendszer az út egyenetlenségeiből származó rezgéseket is kiszűri. Ez a megoldás jól példázza, hogyan a PEUGEOT az elektronikus vezérlést nem pusztán a technológiai fejlődés demonstrálására, hanem a komfort és a vezethetőség javítására használja.
Az RCZ Vision az első PEUGEOT, amely Brake-by-Wire technológiát alkalmaz. A fékpedál és a fékek közötti hidraulikus kapcsolatot elektronikus vezérlés váltja fel, s így a fékerő pontosabban adagolható, a regeneratív fékezés pedig még hatékonyabbá válik.
A technológia a vezetés automatizálásának következő szintjét is előrevetíti: az RCZ Vision a 2++ szintű automatizált vezetés világába kalauzolja a vezetőt. Az igény szerint, városban és országúton egyaránt használható hands-free funkció a PEUGEOT szerint gördülékenyebbé teszi az utazást anélkül, hogy a vezetési élményről le kellene mondani.
NAGYOBB TELJESÍTMÉNY, HATÉKONYABB ELEKTROMOS HAJTÁS
Az RCZ Vision az STLA One következő generációs moduláris architektúrájára épül, amelyet a PEUGEOT jövőbeli technológiáinak, különösen az X-by-Wire rendszereknek a támogatására terveztek. A platform rugalmassága megkönnyíti az új akkumulátortechnológiák alkalmazását és a komponensek későbbi újrahasznosítását, miközben a konstrukció is egyszerűbbé válik.
Az egyik legfontosabb technológiai újdonság a Factorial Energy vállalattal közösen fejlesztett szilárdtest-akkumulátor. Nagy energiasűrűsége révén kisebb térfogatban képes több elektromos energiát tárolni, azaz egyszerre nő a hatótáv és csökken az akkupakk mérete. A cellákat kifejezetten az RCZ Vision teljesítménycéljaihoz igazították.
A szilárdtest-technológia nagy energiasűrűsége azért különösen fontos, mert az akkumulátor az eddigi megoldásokhoz képest kisebb helyen nagyobb mennyiségű energiát képes tárolni. Az RCZ Vision esetében ez az alacsony építésű, sportos karosszéria kialakítását is segíti. A PEUGEOT célja, hogy az elektromos hajtás nagy teljesítménye és a hatékony energiafelhasználás ne egymást kizáró tulajdonságok legyenek.
Az akkumulátor 1000 voltos architektúrához kapcsolódik, amely a gyors töltést szolgálja: az akkumulátor 10-ről 80 százalékra kevesebb, mint tíz perc alatt feltölthető. A hajtásrendszer 500 lóerős teljesítményt kínál, a hatótávolság pedig elérheti a 600 kilométert. A mindössze 110 milliméter vastag akkumulátor a karosszéria alacsony, áramvonalas kialakítását is támogatja.
AZ OROSZLÁN JÖVŐJE: SZABADSÁG AZ ELEGANCIA SZOLGÁLATÁBAN
A PEUGEOT francia örökségéből merítő, mégis egyértelműen a jövő felé tekintő RCZ Vision az első kifejezése az „Oroszlán jövője” formanyelvnek, amely a jövő PEUGEOT modelljeinek karakterét határozza meg.
„Az RCZ Visionnel új kifejezési formát adtunk a formanyelvünknek. A nagymacskák ereje és az anyagok precizitása közötti feszültségből születő ösztönös és érzéki dizájn a technológiát az érzelmek és a vezetési élmény fokozására használja” – mondta Matthias Hossann, a PEUGEOT formatervezési igazgatója.
A PEUGEOT új formanyelvében a bátorság nemcsak a látványos arányokban jelenik meg. A PEUGEOT tudatosan újraértelmezi az RCZ egyik legismertebb formai örökségét, miközben a digitális környezetben is tartózkodik a több és nagyobb képernyők alkalmazásától. A jármű erőteljes jelenléte így nem agresszivitásból, hanem az arányokból, a felületek feszültségéből és a részletek precizitásából fakad.
Az Oroszlán jövője formanyelv öt alapelvre épül: szabadság, bátorság, elegancia, belső erő és ösztön.
– szabadság arra ösztönzi a tervezőket, hogy túllépjenek a megszokott megoldásokon,
– a bátorság merész és kompromisszummentes döntésekhez vezet,
– az elegancia az egyszerűségben és a precizitásban jelenik meg,
– a belső erő az autó erőteljes, mégis kiegyensúlyozott kiállásában ölt testet,
– az ösztön az autó, a vezető és az út közötti közvetlen, ösztönös kapcsolatot teremti meg.
AZ OROSZLÁN ÖSZTÖNÉNEK ÚJRAÉRTELMEZÉSE
A PEUGEOT RCZ Vision „macskaszerű” kiállása a belső erőt és a látható teljesítményt agresszivitás nélkül jeleníti meg. Az autó enyhén előredől, mintha bármelyik pillanatban ugrásra készülne. Az első és hátsó vállak határozottak, az oldalfalak mélyen formázottak, miközben a felületek lágyak és lekerekítettek maradnak. A keskeny, átlátszó tetejű utastér – valódi üvegbuborék – és a széles, erőteljesen formázott karosszéria kontrasztja tovább erősíti ezt a karaktert.
Az RCZ Vision a PEUGEOT új fénykarakterét is bemutatja, és újraértelmezi az ikonikus három karmot. Az ultravékony, vízszintesen elhelyezett fénycsíkok modern, technológiai megjelenést adnak az autónak. Elöl a három fénykarom fölött rendkívül kompakt Thin Lens (vékonylencsés) LED fényszóró formálja meg az oroszlán tekintetét. A világító embléma, a lökhárítón megjelenő perforált „RCZ” grafika és az aprólékosan kidolgozott „RCZ” motívumokat viselő légbeömlők a részletek iránti figyelmet hangsúlyozzák.
Hátul a három vízszintes karom egyetlen integrált fénygrafikában egyesíti a világítási funkciókat. Az eredeti RCZ-re emlékeztető aktív légterelő álló helyzetben rejtve marad, menet közben azonban előbújik, hogy javítsa az aerodinamikai hatékonyságot.
A jellegzetes „üvegtető” és a kabint keretező ívek szintén az első RCZ előtt tisztelegnek. Az RCZ Vision esetében a PEUGEOT még tovább viszi az üvegbuborék gondolatát: az üvegfelület a motorháztetőtől egészen a jármű hátuljáig húzódik, miközben a dupla buborékforma a hátsó fejteret is javítja.
Az ívek karcsúbb, lebegő hatású formában születnek újjá, a fenntarthatóság jegyében pedig a tömör alumínium helyett újrahasznosított alumíniumból készült festéket alkalmaznak.
A külső és a belső kialakítás közös célja a könnyedség érzésének megteremtése. A karosszéria alacsony és áramvonalas, az üvegbuborék-szerű utastér pedig vizuálisan is elválik az erőteljesebb alsó karosszériától. Az utastérben ugyanez a gondolat a lebegő középkonzolban, a könnyített ülésstruktúrában és a felesleges vizuális elemek visszaszorításában jelenik meg. A sportos karakter ezért nem válik harsánnyá: az RCZ Vision inkább kifinomult, Grand Touring jellegű atmoszférát teremt.
A könnyedség a kerekek kialakításában is alapvető szempont. Az RCZ Vision elöl 21, hátul 22 colos, kovácsolt alumínium keréktárcsákat kapott. Sugárirányú küllőik a PEUGEOT egyik jellegzetes formai megoldását idézik, a perem körüli apró háromszög alakú részletek pedig az első generációs RCZ kerekeire utalnak.
A könnyedség és a hatékonyság az egész jármű formatervezését áthatja. A rendkívül áramvonalas, alacsony sziluett, az optimalizált tömeg és az elektromos architektúra egyaránt hozzájárul a 11,5 kWh/100 km-es, WLTP kombinált ciklus szerinti célértékhez, amely az eredeti műszaki anyag szerint még megerősítésre vár.
TECHNOLÓGIA ÉS OTTHONOS ELEGANCIA AZ UTASTÉRBEN
A PEUGEOT RCZ Vision azt is bemutatja, milyen lehet a jövő PEUGEOT csúcsmodelljének utastere. A világos, barátságos tér egyszerre sugároz eleganciát, technológiai kifinomultságot és érzelmi melegséget. A technológia diszkréten épül be a környezetbe, hogy ne borítsa fel a nyugodt, harmonikus atmoszférát.
A műszerfalat a benne elhelyezett műszaki elemek köré formálták, felesleges túlnyúlások nélkül. A szellőzőnyílások használaton kívül eltűnhetnek a műszerfalban. A lebegő középkonzolon több fizikai kezelőszerv kapott helyet, köztük a vezetési módok és a klímaberendezés vezérlése; a megmunkált alumínium kezelőszervek matt üvegfelületen jelennek meg.
Az ülések a GT-k, azaz a túraautók hangulatát idézik meg, és egyszerre kínálnak komfortot és határozott oldaltartást. Aszimmetrikus kialakításuk a jármű közepe felé erősebb megtámasztást biztosít, miközben védi a lebegő központi kijelzőt. A háttámlák nyitott részei a tömeg csökkentését szolgálják, ám nem rontják az ülések kényelmét. Az RCZ Vision négyüléses utasteret kínál, a hátsó sorban két felnőtt számára is kényelmes a hely, a hátsó üléstámlák pedig lehajthatók a csomagtér bővítéséhez.
A GT karaktert az anyaghasználat is erősíti. Az utastér Alcantara® és innovatív újrahasznosított bőr felhasználásával készült üde, világoskék színvilággal. A lágy tapintású anyagok és a megmunkált alumínium felületeinek kontrasztja egyszerre teremt kifinomult és érzelmekben gazdag környezetet.
A részletekre fordított figyelem egyik különleges példája a műszerfal órája, amelyet a francia SERICA óragyártó készített. A Parade nevű óra strukturált, mégis folytonos vonalvezetése szervesen illeszkedik a központi kijelző tartójához, formavilága pedig digitális grafikaként a kijelzőn is visszaköszön.
A PEUGEOT ÚJ IRÁNYVONALA
A PEUGEOT az RCZ Vision-nel olyan jövőt vázol fel, amelyben a formatervezés, a technológia és a felelősségvállalás közös cél érdekében találkozik. Ambíciónk, hogy még magasabb szintre emeljük az érzelmeket és a vezetés élményét, miközben ne kössünk kompromisszumot a hatékonyság, és az utasok jólléte terén sem.
„A PEUGEOT RCZ Vision megmutatja határozott, jövőbe tekintő elképzelésünket, amelynek középpontjában a vezetési élmény áll. Az érzelmekre épít koncepció a PEUGEOT merészségét testesíti meg, és megmutatja, hogy a dizájn és a technológia tökéletes harmóniában képes ösztönös, kifinomult és lenyűgözően vonzó élményt teremteni” – fogalmazott Alain Favey, a PEUGEOT vezérigazgatója.
Szabadság. Bátorság. Elegancia. Belső erő. Ösztön.
Ez az öt fogalom a PEUGEOT RCZ Vision vezérmotívuma. Emellett összefoglalja a PEUGEOT érzelmekre építő jövőképének, illetve a következő PEUGEOT modelleket formáló „Az oroszlán jövője” dizájn lényegét is.
Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére