Ne állj a fűre, mert drága lesz!

In Téma
Ne állj a fűre, mert drága lesz

Szabad Budapesten a X. kerületben az út melletti kopottas füvön parkolni? Ne próbálja ki, inkább olvassa el a cikket. Okos ember más kárán tanul…

Előző este az út melletti füves részre álltam, majd reggel sietve indultam volna dolgozni, de az autómhoz érve lebilincselő látvány fogadott. Vagyis az autóm bal első kerekén egy délceg kerékbilincs díszelgett. A szélvédőn és az oldalüvegen pedig két piros- fekete matrica sok figyelmeztetéssel, egy 11.500 forintos összeggel és egy telefonszámmal.

Ne állj a fűre, mert drága lesz

Ezt a képletet még korán reggel is össze tudtam rakni. Felhívom a számot, jönnek az emberek, akik túszul ejtették az autómat, kifizetem a követelésüket és leveszik a béklyót, én pedig szabadon száguldhatok a munkahelyemre, persze jól elkésve.

Eszerint is cselekedtem, hívtam a számot. A X. kerületi Önkormányzat alkalmazottja vette fel. Rövid diskurzusunk során kiderült, hogy ebben a kerületben nem szabad füves területen parkolni. Mikor megkérdeztem:

Elsőre nem lett volna elég egy figyelmeztetés?

Ez egy Önkormányzati rendelet, ezért egyből intézkedni kell – hangzott a szigorú válasz magától érthető hangnemben. Hát erre nem is tudtam mit felelni. Nagyjából 25 perc várakozás után meg is érkezett a zöld- fehér színezésű Dacia.

Ne állj a fűre, mert drága lesz

A két közteres igen kedves volt. És ahogy ilyen jó hangulatban zajlott a beszélgetés, el is árulták, hogy a 11.500 forint csak a bilincs levételére elég, de mivel én olyan bűnös tettem követtem el, hogy a kopottas néhai fűre álltam, választhatok a 15 ás 50.000 forint közötti helyszíni bírság vagy a feljelentés között. Mivel a helyszíni bírságot választottam és közben kártyával fizetve még a 11.500 forintot is kifizettem – megúsztam potom 26.500 forinttal.

Még azt is megtudtam, hogy a nagytiszteletű és magasztos önkormányzati rendelet még arra is kitér, hogy nem gond, ha a fű már csak kopottas nyomokban szerepel, akkor is bilincselni kell.

Majd megkérdeztem, hogy erről nekem honnan kellett volna tudnom? Erre az egyik közteres vidáman közölte, hogy a feljelentésre ráírja az idevágó paragrafust. Meg is nyugodtam. Tehát aki kap kerékbilincset, az majd mind kap helyszíni bírságot és azon rajta lesz a paragrafus. Hiszen ha már előre tudatták volna, nem tudtak volna megbírságolni, és akkor miből tankolják a Daciát?

Mindenesetre beírtam a Google keresőjébe hogy „X. kerület parkolás a füvön”, de csak a más kerületekben póruljártakról szóló írásokat találtam. De amikor beírtam: X. kerület önkormányzati rendelet 32/2015 9 paragrafusát, kis keresgélés után tényleg megtaláltam az ide vonatkozó rendeletet, amit ide belinkelek.

Tehát az eljárás teljesen jogos volt, de a tájékoztatás nem volt megfelelő. Amúgy egy kollégától azt is megtudtam, hogy ez például Nyíregyházán is így működik. Illetve ma este az én helyemen parkoló mercedeses autós társat figyelmeztettem a veszélyre, ö sem ismerte ezt a rendeletet.

Szóval kedves autós társak, kedves Olvasók! Mindenképpen tájékozódjanak a lakóhelyükön, hogy szabad-e füves részre parkolni, nehogy Önök is pórul járjanak!

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

BMW fűtőradiátor

Szétkaptam, mint majom a zsebórát – avagy fűtésradiátor csere a BMW-n

Kedvenc BMW-mel kapcsolatban egy ideje már nyomasztott valami. Damoklész kardja lebegett felettünk. Kicsi dolognak tűnt, de nagy bajt sejtetett.

Read More...
Lexus IS 350

Lexus IS 350 – az utolsó mohikán

Az észak-amerikai piacon hagyományosan erős kultúrája volt a nagy lökettérfogatú, hat- és akár nyolchengeres sportlimuzinoknak, ám mára szinte teljesen

Read More...
MG S5

Elektromos MG autókkal erősödik a speciális nevelési igényű gyermekek ellátása Dél-Magyarországon

Négy MG S5 elektromos személyautót adtak át Baján a Bajai Tankerületi Központnak és a térség két EGYMI intézményének. A

Read More...

Mobile Sliding Menu

×