Kidobott műanyagból is lehet üzemanyag

In hír

Az OMV AG komoly eredményt ért el a műanyag visszagyűjtésében és újrahasznosításában

A cég schwechati finomítójának területén tavaly indították el a ReOil kísérleti üzemet, amely óránként 100 kilogramm hulladékot képes feldolgozni, ebből a műanyagból akár 100 liter szintetikus nyersolajat is képesek előállítani.

Az OMV évek óta vizsgálja a műanyag hulladékok hasznosításában rejlő lehetőségeket. A tesztüzem létrehozásában a cég partnere, a Borealis AG is részt vett.

A ReOil üzem felépítésével az OMV AG határozott célja volt, hogy előmozdítsa a fenntartható ipari termelést, s a műanyagok minél nagyobb arányú újrafelhasználását. A környezetvédelem ma már nem elsődleges szempont, hanem megkerülhetetlen kérdés bármely ipari gyártó számára – mondta Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója hozzátéve, céljuk az, hogy olyan megoldásokat hozzanak létre, illetve biztosítsanak az ügyfeleknek, amelyek a globális gazdaság legkomolyabb kihívásaira adnak választ. A szintetikus nyersolaj műanyagokból való kinyeréséhez több problémát is megoldottak, így a hevítést is úgy kellett kidolgozniuk, hogy ne roncsolódjanak az értékes molekulák.

(c) OMV

Az egyik oldalon beérkezik az eredetileg kőolajból készített, szelektált és felaprított műanyaghulladék, a másik oldalon pedig szintetikus nyersolaj távozik, amiből üzemanyagot és műanyagot egyaránt lehet készíteni.

A ReOil egység

A gigantikus ReOil egység működése a gyakorlatban persze nem ennyire egyszerű. A szintetikus nyersolaj műanyagokból való kinyeréséhez számos problémát meg kell oldani. Többek között úgy kell 400 Celsius-fok fölé hevíteni a hulladékot, hogy az újrafeldolgozás számára értékes hosszú láncú molekulák ne menjenek tönkre. Ezt a folyamatot különféle oldószerek használatával támogatják, amelyek abban is segítenek, hogy a hevítést stabilan moderálják a mérnökök.

Az OMV ReOil üzem az Austrian Airlines légitársasággal is együttműködik, főként az utasok által használt eldobható poharakat gyűjtik vissza, hogy aztán szintetikus nyersanyagot készítsenek belőlük. Az így nyert alapanyagot az OMV helyi finomítójában dolgozzák fel, illetve készítenek belőle üzemanyagot, vagy olyan terméket, amely a műanyagipar számára ismét hasznosítható. A következő cél az, hogy az újabb egységben már óránként 2000 kilogramm műanyagot tudjanak feldolgozni.

A finomító felülnézetből (c) OMV

Forrás: 24.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Kia EV4 GT

A Kia egyedülálló EV4 GT Tribute modellel tiszteleg Rafael Nadal, a „salakpályák királya” előtt

A Kia Corporation (Kia) teljes méretű agyag koncepciómodellt készített a Kia EV4 GT-ről, amelyhez az agyagot Rafael Nadal azon

Read More...
Zemplén Rally

Izgalmas végjáték a szezonzárón! Még bárki lehet bajnok a Peugeot Kupában!

A másfeles szorzójú Zemplén Rally-n, az Országos Rally Bajnokság idei utolsó állomásán fog eldőlni, ki lesz 2026-ban a Peugeot

Read More...
gokart

“Az eddigi legnehezebb évem a motorsportban” – évértékelő Nagy Ádám Senior kategóriás gokartpilótától

A 2026-os év egy igazi hullámvölgy volt számunkra.Rettentő erős kezdés február végén Olaszországban jesoloban. Heat győzelmek sorozata után

Read More...

Mobile Sliding Menu

×