Gyártási jubileum a Skoda-nál

In hír

A Skoda Mladá Boleslav-i főüzemében február 20-án legördült a szerelőszalagról a hétmilliomodik Octavia

A Skoda nem a 90-es években használta először az Octavia nevet. 1959-ben a gyártó – II. világháború utáni – nyolcadik modelljének szintén ez volt a neve. Forrása a latin “octo” vagyis nyolc szóból ered.

Tizenkét évig gyártoták – 1964-ig lépcsőshátú, 1971-ig kombiváltozatban -, ezalatt a Skoda összesen mintegy 400 ezer darabot készített a modellből.

Az új Octavia a párizsi szalonon mutatkozott be 1996-ban. Ez volt az első, amelyet már teljes egészében a Volkswagen-csoport tagjaként fejlesztettek ki. 2010-ig pedig összesen 1,44 millió elsőgenerációs Octavia készült, a végén már utódjával párhuzamosan.

Az első generációs Octavia (Forrás: Skoda)

A második generáció 2004 márciusában a Genfi Autószalonon mutatkozott be. A választékban megjelentek az új hatfokozatú manuális és automata sebességváltók, köztük a kettős tengelykapcsolós váltóművel (DSG). 2005-ben indult be az Octavia II gyártása az indiai Aurangabadban, 2007-től a Shanghai Volkswagen készítette a modell második nemzedékét a kínai piac számára, 2009 óta pedig Kalugában, a Volkswagen oroszországi gyárában is legördülhetett a szerelőszalagról. A Skoda összesen mintegy 2,5 milliót gyártott ebből a generációból.

2012-ben mutatkozott be a harmadik nemzedék, amelynek gyártása a következő évben Ukrajnában és Kazahsztánban is megkezdődött. Ebből eddig nagyjából 2,6 milliót készítettek.

2019. november 11-én Prágában ismerhette meg a nagyközönség a negyedik generációt.

A negyedik generációs Octavia (Forrás: Skoda)

A Skoda Octavia éveken át vezette a magyar újautó-eladási listákat, tavaly azonban már a Suzuki két modelljéből, a Vitarából és az SX4 S-Crossból is több kelt el.

Forrás: napi.hu

 

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×