A Ferrari Daytona-ban

In verseny., wtibcars


   A Daytonai 24 óráson a Ferrari legjobb helye egy GTLM kategória negyedik volt az új 488 GTE és a Scuderia Corsa Team együttműködésében, elsőre ez nagyon jó eredmény. A GTLM kategóriában három 488 GTE indult, egy sajnos technikai probléma miatt kiesett, a másik befutó, amelynek volánjánál ült Fisichella is, a 6. helyen ért célba. A GTD osztályban indult még két 458-as, azok is szépen teljesítettek. Ugye, ez egy tartóssági verseny és az öt Ferrariból négy végig is ment, ez mindenképpen jót tesz a márka amúgy is magas imidzsének.
   Kicsit belekóstolhatunk a versenybe a Ferrari szemszögéből is:
   (Sajnos a videó csak Internet Explorer alatt működik.)

   Elötte 2 nappal szintén Daytona-ban megrendezésre került “Ferrari Challenge North America – Daytona 2016” kupa, amiről szintén tudunk mutatni pár képet, ami kicsit átadja a verseny hangulatát:


Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×