Hasznosnak és tanulságosnak értékelte első Forma-3-as idényét Tóth László

In sport
Tóth László Forma 3

    Sokat tanult és rengeteg tapasztalatot szerzett autóversenyzői pályafutása első Forma-3-as idényében Tóth László, aki a spanyol Campos Racing színeiben teljesítette a versenysorozat idei szezonját.

    A 21 éves versenyző azt mondta az MTI-nek, a pályán és azon kívül is számos kihívással és nehézséggel kellett szembe néznie az idén, mégis nagyon hasznosnak és tanulságosnak tartja az idei esztendőt.

    “Nagy ugrás volt ez a Forma Renault Európa-kupa után, mivel a Forma-3-as versenyautók jóval nagyobb leszorítóerővel rendelkeznek, itt is van állítható hátsó szárny, mint a Forma-1-ben, sokat és sokféleképpen lehet változtatni a beállításokkal, ezen kívül a gumikezelést is meg kellett tanulni” – mondta Tóth László, aki koronavírus-fertőzés miatt az idény második, franciaországi fordulóját kénytelen volt kihagyni.

    “Nyilvánvalóan nem tett jót, hogy egy versenyhétvége kimaradt, és a felépülésem után viszonylag rövid idő alatt vissza kellett nyerni fizikailag is a formámat, de mentálisan is nehéz volt, hogy ilyen okból nem tudtam rajthoz állni Franciaországban” – nyilatkozta a magyar versenyző, akinek első idényében nem sikerült pontot szereznie.

    Tóth számára a Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéje a legemlékezetesebb, a Hungaroringen ugyanis hazai közönség előtt versenyezhetett, ami elmondása szerint örök emlék a számára.

    “Nagyon jólesett, hogy milyen kedvesek voltak velem a szurkolók, és különleges érzés volt előttük versenyezni. Bizonyos szempontokból az a hétvége is alakulhatott volna jobban, de összességében nagyon jó visszagondolni rá, mert annak ellenére egészen más volt a hangulata, hogy nekem ugyanúgy kellett felkészülnöm rá, mint bármelyik másik fordulóra” – fogalmazott a versenyző.

    Tóth László elmondta, az utánpótlás-kategóriákban szereplő istállók közül az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkezőhöz került, ugyanakkor a spanyol csapat idei évét beárnyékolta, hogy az alapító-tulajdonos Adrian Campos az év elején tragikus hirtelenséggel elhunyt.

    “Pozitívan fogadtak már a szezon előtt is, már-már családias volt a légkör, és végig igyekeztek mindenben segíteni, sokat tudtam tanulni az ott dolgozóktól. Az idény végén elmondták, hogy folyamatos volt a fejlődésem, és remélem, hogy az itt megtanultakat jövőre kamatoztatni tudom majd” – vélekedett Tóth, aki a téli időszakban várhatóan több teszten részt vesz, és sokat gyakorol majd szimulátoron is.

    “Egyelőre konkrétumokról még nem tudok beszámolni a következő szezonnal kapcsolatban, de a menedzsment tárgyalásokat folytat, amelyek a következő hónapokban zárulhatnak le. Folytatni szeretném a versenyzést, és ideális lenne, ha még egy idényt tudnék eltölteni a Forma-3-ban” – mondta a versenyző.

 

forrás: MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Kia EV4 GT

A Kia egyedülálló EV4 GT Tribute modellel tiszteleg Rafael Nadal, a „salakpályák királya” előtt

A Kia Corporation (Kia) teljes méretű agyag koncepciómodellt készített a Kia EV4 GT-ről, amelyhez az agyagot Rafael Nadal azon

Read More...
Zemplén Rally

Izgalmas végjáték a szezonzárón! Még bárki lehet bajnok a Peugeot Kupában!

A másfeles szorzójú Zemplén Rally-n, az Országos Rally Bajnokság idei utolsó állomásán fog eldőlni, ki lesz 2026-ban a Peugeot

Read More...
gokart

“Az eddigi legnehezebb évem a motorsportban” – évértékelő Nagy Ádám Senior kategóriás gokartpilótától

A 2026-os év egy igazi hullámvölgy volt számunkra.Rettentő erős kezdés február végén Olaszországban jesoloban. Heat győzelmek sorozata után

Read More...

Mobile Sliding Menu

×