Fontos pontok Lábatlanról – I.Wats Rally beszámoló

In sport
I. Wats Rally

Négy párossal érkezett a Rally3-es Bajnokság harmadik önálló fordulójára az I. Wats Rally-ra a Horváth Rally Ase.

A Zákányi János – Vidécz Zsolt páros szándéka az volt, hogy megőrizzék előnyüket a bajnokságban, ami sikerült is, jelenleg 25 pont előnnyel várják a folytatást.

„Janika szenzációsan ment, nem volt semmilyen műszaki problémája. Ők is nagyon élvezték a versenyt. A végén jött a feketeleves, az utolsó szakaszon az egyik sportbíró beírt neki 30 másodperc büntetést, hogy kikerült egy lassítót. Én jeleztem a rendezőség felé, hogy ez nem igaz, majd bekérték a belsőfelvételt, amiből bebizonyosodott, hogy nekünk van igazunk és a versenyrendezőség nagyon korrekten korrigálta a hibát. Kicsit déjá vu érzésünk volt Horvátország miatt. Szoros csatában nyertek a fiúk, amihez ezúton is gratulálunk” – kezdte a beszélgetést Németh 16V Péter.

I. Wats Rally

A Buris István – Bottyán János duó hazai pályán versenyzett és nagy céljuk volt, hogy versenyt nyerjenek. Sajnos mindjárt az első gyorsaságin beestek, ami pont annyi idejükbe került, amivel megnyerhették volna a kategóriájukat. Az eredmény így is szépen csillog, a második hely is sokat nyom az évvégi értékelésben.

 

A Matics Mihály – Zejda Viktória páros a Just4fan kategóriában indult, amit magasan meg is nyert. Bár az autóval motor problémák voltak, de így is kifizetődött az előnyük, amit az első pár gyorsaságin hoztak össze. A Mecsek Rally-ra a hibát elhárítják.

I. Wats Rally

A Kapás János – Bolya Tamás duó az Ep3-as Hondával, technikai problémával küzdött és az utolsó szakasz előtt ki kellett álljanak. Jól mentek, a kategória második helyéről búcsúztak.

„A folytatásban a Mecsek Rally-n indul a csapat, ott lesz mindenki a rajtnál. Visszatér Pepe és én is autóba ülök, de ott lesznek Maticsék, Fonákék és Kokóék is. Jó versenyre számítunk, és már nagyon várjuk” – zárta a beszélgetést Németh 16V Péter.

Köszönjük Partnereinknek: Mirelite Mirsa Zrt., Kovács Gépszer Kft., S.D. Mini Car Kft., Efficiency Kft., From-to Hungary Kft., Wolf Distribution Kft., Nardon Kft., Nrg-Agent Kft., Flow Motion Pro Kft., Nestro Hungária Kft., Hevesi Elektro Kft., Hufbau Braun Kft., Stihl R-Agrikol Kft., Komprádor Kft., Markomp Kereskedelmi és lakberendezési Kft., Pannon Led Kft., Euro-Duplex Kft., Gamma-Modul Kft., K-Flórián Tűzvédelmi Kft., Invu napszemüveg, Véd-Óv Kft., Heavy Tools, Kereken-Oil Kft., Ikan Kft., Prior Cash Pénztárgép Kft., Garancia-Sped Kft., Rother.hu Kft., Vikom Trans Kft., Túze Kft., Combit Zrt., Nagy Travel Kft., Alpha Steam-Co. Kft., Wolf, Hiröstech Kft., Hirös Consulting Kft., Kis László E.V., Hídvégi László Péter E.V., Molnár Zoltán E.V., Hudráné Horváth Adrienn E.V.

 

Sári Péter
http://www.rallyheart.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Zemplén Rally

Kelemen Csaba bajnoki címet ünnepelhetett

TippmixPRO Zemplén Rally 2025 – Horváth Rallye ASE beszámoló A 2025-ös rally idény utolsó futama, a TippmixPRO Zemplén Rally embert

Read More...
Audi Forma 1

Jövőre az Audi belép a Forma-1-be

Az Audi 2026-ban saját gyári csapattal és Németországban fejlesztett hajtáslánccal száll be a Formula–1-be. A német gyártó minden területen

Read More...
MGA Toyota Special

Csodaszép MG megbízható Toyota motorral

Egy fantasztikus autógyűjtő még fantasztikusabb gyűjteményének egy páratlan és egyedi darabja egy MGA Toyota Special. És az átépítés nem

Read More...

Mobile Sliding Menu

×