Kovács Sámuel: „2022 a tanulás évének indult, összetett dobogó lett belőle”

In sport
rallycross

A Korda Racing versenyzője idén komoly előrelépést követően az s1600-as kategóriában indult a 2022-es Rallycross Magyar Bajnokságban. Noha az év első felében meglehetősen balszerencsés volt, a végén még futamot is nyerni tudott és összetettben végül a pontverseny harmadik helyén végzett debütáló szezonjában.

 

– Nemcsak a Korda Racingnél, de az s1600-as kategóriában is az első teljes szezonodat teljesítetted. Azt kaptad, amire számítottál?

rallycross

– Az első teljes évemet töltöttem a Korda Racing csapatában, nagyszerű élményekkel gazdagodtam és rengeteget tanultam. A korábbi évek után nagy ugrás volt a s1600/RX3 kategória, de a csapat támogatásának, a rengeteg mérnöki és technikai segítségnek köszönhetően sikerült összeszokni az autóval.

 

– Milyen célt tűztél ki magad elé az év elején?

– A 2022-es szezon a tanulásról szólt, de persze szerettünk volna eredményeket is elérni.

rallycross

– És, hogy érzed, beváltottad a reményeidet?

– Úgy érzem, rengeteget tanultam, és végül szép eredménnyel zártam 2022-öt. A sok újdonság mellett nagy kihívást jelentett, hogy egész évben nagyszerű pilóták ellen versenyezhettem, akiktől szintén sokat tanultam. Az OB és CEZ közös futamokon igazi sztárok ellen versenyezhettem és remélem nem vallottam szégyent.

rallycross

– Pedig nem úgy indult, hogy végül dobogó lesz belőle összetettben…

– A szezon első felében rengeteg balszerencsénk volt, több versenyt is technikai hiba és külső balesetek miatt nem tudtunk befejezni. Voltak olyan versenyeink, ahol a tempónk nagyon ígéretesnek bizonyult, például Fuglauban és Nyirádon. A két nyirádi futam volt a kedvenc versenyem az évben. Nagyon jó érzés volt, hogy fel tudtuk venni a versenyt a nagyon komoly technikával rendelkező külföldi csapatokkal.

rallycross

– Ha egy versenyt kéne kiemelni az idei szezonból, az melyik lenne?

– Az évnek szép lezárása volt, hogy az utolsó futamot Kakucson győzelemmel fejeztük be. Az éves bajnoki értékelésben a harmadik helyen végeztünk.

 

– Egy ilyen tanuló év után mi jöhet jövőre?

– Idén rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, ami miatt nagy várakozásokkal tekintek a jövő évi szezonra, és komoly célokat tűzünk ki magunk elé a s1600 kategóriában. A csapat folyamatosan fejleszti az autót, én pedig a téli szezonban mindent megteszek, hogy mind technikailag, mind fizikailag felkészüljek az előttem álló kihívásokra. A rendszeres edzés mellett sokat fogok szimulátorozni, és a téli kupasorozaton is szeretnék részt venni. Jó jel, hogy utóbbi első fordulóját sikerült megnyernem a Korda Racing crosscar-val.

 

http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: HUNÉP Zrt., Keviép Kft, Fenstherm Kontakt Kft, Watz Építőipari Kft, Tesco Biztosítás, Cofidis Magyarország, Corax-Bioner Zrt, DCS Trans Kft, Sun&Fun, Generálkommandó, Aqua Start Kft, Hetech-Trend Kft, Harmata-94 Kft., Prestige Marketing Kft., Abacus Invest Kft., Tibuktu Bt., Sandlander Kft.

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Hankook Abroncsadományozás

Májusban indul a Hankook Abroncsadományozási Programja

A Hankook másfél évtizede segíti a közlekedésbiztonságot minőségi gumiszettek adományozásával 2025-ben közel 130 szervezet jutott prémium gumiabroncsokhoz Idén

Read More...
Lexus LFA

V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt: nem V10-es lesz,

Read More...
DeTomaso Pantera

Ennek a Jim Farley által eladott ritka sportautónak meglepő Ford-története van

Jim Farley, a Ford elnök-vezérigazgatója nemrégiben egy látszólag a Fordhoz nem kapcsolódó ügy miatt került a címlapokra: 1972-es DeTomaso Pantera

Read More...

Mobile Sliding Menu

×