Sokat fejlődtek murván

In sport
Székesfehérvár Rallye

Az ORC abszolút hatodik és a 2WD+ első helyén zárta a szezonnyitó Székesfehérvár Rallye-t a Gulf Racing Hungary párosa, a Szilágyi Patrik – Kiskuti Adrián duó.

Székesfehérvár Rallye – BMW M3 E36

Székesfehérvár Rallye

„Nagyon jó versenyt rendeztek Székesfehérváron, élveztük az első pillanattól kezdve. Sokat tanultunk és a végére egész jó tempót tudtunk kiautózni magunkból.  Sajnos a mezőnyben kevés vetélytársat találtunk, akikhez érdemben tudtuk volna mérni magunkat, majd a Peugeot Kupások között találtuk meg a helyünket. De ez nem mérvadó, hogy hozzájuk mérjük magunkat. Az ORC-ben papírforma volt, hogy a Mitsubishik mennek elől, nem is akartuk felvenni velük a versenyt. Az abszolút 20. hely körül autóztunk egész hétvégén egy olyan autóval, ami hiába erős, de nehéz és még hátsókerekes is.

Székesfehérvár Rallye

A tavalyi Mikulás Rallye-hoz képest már sokkal jobban mentünk murván, ezért abszolút elégedett vagyok. A következő murvás versenyen még egy lépéssel lehetne ezt fokozni. Örülök, hogy az autó kibírta és köszönöm a szerviz csapatnak az egész hétvégi áldozatos munkáját. Nem volt egyszerű, be kell osztani a dolgokat.

Székesfehérvár Rallye

Nem lehetett ész nélkül menni, taktikázni kellett. Visszajelzések alapján gyorsan és látványosan kocsikáztunk egész hétvégén, az ózdi esés óta mindig csak tapogatóztam, most viszont éreztem, hogy tényleg jól megyünk. ORC-ben hatodikok lettünk és a 2WD+ Kupát megnyertük. Jó kezdés volt ez az év elején, folytatás a Salgó Rallye-n” – árulta el a verseny után Szilágyi Patrik.

Székesfehérvár Rallye

A csapat partnerei: SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett, Confidenza, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Trans-Sped Kft., Pápai Beton Kft., Metalvision Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy Working Tools, MM Infinity Kft., HRT Spedition Kft., Laczkó Team Kft., Juhász Testvérek Pincészet, Elastica Bt., BOMBA!, Zoi Kingdom Kft., Agria Emelő Kft., Dodo Tech Kft., Truck Parts Impex Kft., Geoteam, North Force Hungary Kft. Good Safety.

 

Forrás: Sári Péter http://www.rallyheart.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×