Manzák Martin első idényében bajnok lett!

In Hírlevélbe, sport
gokart

Manzák Martin – aki még csak 12 éves – az MNASz Gokart Kupa Junior győztese 2025-ben. Martin idén kezdett el versenyezni és kitartó munkával és óriási tehetséggel – komoly sérülése ellenére – egyből hatalmas sikert ért el. Olvassuk Martin rövid, de őszinte beszámolóját a 2025-ös versenyévadjáról:

gokart

“Az éves Magyar Kupa győzelem bebiztosítása miatt indultam el a Magyar Kupa VI. kecskeméti futamán.

Bordasérülésem miatt mostanában nem gokartoztam, így újra bele kellett szoknom a tempóba.

Ez sikerült, és a gokartom is kiválóan ment, így időmérő első hellyel, és a két döntő megnyerésével sikerült megnyernem a Magyar Kupát a Junior kategória éves összesítésében, ahol az összevont kategóriában jó csatát vívtam a Junior “aktívos” Kéri Jácinttal.

gokart

Éves értékelésben tíz döntőből 8-at megnyertem és két második hellyel 344 ponttal zártam a sorozatot.

Idén kezdtem el versenyezni a versenygokart sportágban, az OB-t hatodik helyen zártam, itt ki kellett hagynom az utolsó versenyt sérülés miatt, de a Magyar Kupa megnyerésére nagyon büszke vagyok!

Ellenfeleimnek és a többi kategória díjazottjainak gratulálok!

gokart

Köszönöm csapatomnak a Kermor Motorsportnak az egész éves kiváló munkáját, és családomnak a támogatásukat.”

Fotó: Hajóka SportFotó

– Hajósi Miklós –

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×