Kelemen Csaba bajnoki címet ünnepelhetett

In sport
Zemplén Rally

TippmixPRO Zemplén Rally 2025 – Horváth Rallye ASE beszámoló

A 2025-ös rally idény utolsó futama, a TippmixPRO Zemplén Rally embert és technikát egyaránt próbára tett. A rendkívül nehéz, változatos burkolatú gyorsasági szakaszok, valamint a helyenként kőkemény murvás részek komoly kihívást jelentettek minden páros számára – de a Horváth Rallye ASE versenyzői így is kiváló eredményekkel zárták az évet.

„Nagyon nehéz verseny volt, végig kemény körülmények között, és a pályákon sok helyen nem lehetett eldönteni, hogy inkább murvás vagy aszfaltos beállítással érdemes menni” – mondta Németh 16V Péter, a csapat képviseletében. „Volt, ahol igazi, nagy köves murvás szakaszok jöttek, így rengeteg defekt is történt, de a mi versenyzőink nagyszerűen helytálltak.”

A csapat legeredményesebb párosa Kelemen Csaba – Wilk Péter volt, akik megszerezték a Historic Magyar Bajnoki címet, ezzel megkoronázva egész éves teljesítményüket.

Zemplén Rally

A Matics Mihály – Zejda Viktória kettős a Lada Kupában és az ORC P12-es kategóriában is dobogóra állhatott, a záró fordulón pedig újfent második helyen végeztek.

Zemplén Rally

A Rácz Gábor – Gyöngyösi Marcell duó szintén közel járt a bravúrhoz: a Rally2 abszolút negyedik helyét szerezték meg, mindössze 1,6 másodperccel maradva le a dobogóról. Az utolsó gyorsaságin ráadásul lámpa nélkül, sötétben teljesítettek, így teljesítményük külön dicséretet érdemel.

Zemplén Rally

Egyedül Lipóczky Dániel volt az, akinek a BMW műszaki hiba miatt idő előtt véget ért a versenye, de a csapat így is rendkívül sikeres szezonzárót könyvelhetett el.

„Gratulálok mindenkinek, szenzációsan versenyzett az egész csapat. Büszkék lehetünk rájuk!” – zárta gondolatait Németh Péter.

A folytatásról egyelőre még nincs döntés, de a csapat bízik benne, hogy a Szilveszter Rallye visszatér a korábbi évek igazi, klasszikus hangulatához – ha így lesz, ott a helyük a rajtvonalnál.

Köszönjük Partnereinknek: Tak Terra Kft., Hiröstech Kft., Szántó és Fia Kft., Komprádor Kft., Véd-Ov Kft., Kiss László EV, K-Flórián Kft., Hevesi Elektro Kft., Hírös Konténer-Szabó Property Management Kft., Zenit-Rent SDTI Kft., Kovács Gépszer Kft., Árva Bt., Alpha Steam-Co Kft., Hevesi Istvánné EV., Rother.HU Kft., Hidvégi László Péter EV., Túze Kft., Vikom Trans Kft., Garancia Speed Kft., Invicem-vel Kft., Prior Cash Kft., Gamma Modul Kft., Sztráda 92 Kft., Markomp Kft., Kereken Oil Kft., Wooden Projec Kft., INVU szemüveg

 

Forrás: Sári Péter
https://www.rallyheart.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

MGA Toyota Special

Csodaszép MG megbízható Toyota motorral

Egy fantasztikus autógyűjtő még fantasztikusabb gyűjteményének egy páratlan és egyedi darabja egy MGA Toyota Special. És az átépítés nem

Read More...
KGFB

Ki válthat november 30-ig biztosítót?

A november elején elindult kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány azokra az autósokra vonatkozik, akik 2010 előtt vásárolták a járművüket, és azóta

Read More...
Chery

Jól fogyott a Chery októberben. Avagy mestersége intelligencia?

A Chery Group októberben 281 000 járművet adott el, ami éves szinten 3,3%-os növekedés. A globális felhasználóik száma már

Read More...

Mobile Sliding Menu

×