Dízelbotrány – A Volkswagennek Németországban nem kell büntetést fizetnie a csalás miatt

In auto

Berlin, 2016. július 6., szerda (MTI) – Az Egyesült Államokkal ellentétben Németországban nem kell büntetést fizetnie a Volkswagen (VW) német járműgyártó csoportnak, amiért a károsanyag-kibocsátási adatokat meghamisító szoftverrel szerelt fel több mint 10 millió dízelmotort.

A szövetségi közlekedési minisztérium szóvivője, Ingo Strater szerdán Berlinben megerősítette a Stern című hírmagazin értesülését, amely szerint a tárca eltekint a pénzbüntetés kivetésétől.
A VW köteles saját költségén megjavítani az érintett motorokat, ezzel helyrehozza hibáját – érvelt Ingo Strater a kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette, hogy a tárca az arányosság elvét követi és a “vásárlók számára célravezető” megoldásnak tartja, hogy a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezik a céget.
Arra a kérdésre, hogy a minisztérium pénzbüntetést is kivethetne-e a VW-re, a szóvivő azt mondta: “két különböző dolog, hogy mi az, ami lehetséges, és mi az, amit teszünk ebben az ügyben”.
A Stern szerint Németországban egy uniós előírás alapján 2009 óta büntetni kellene a kipufogógáz tisztítására szolgáló berendezést kikapcsoló szoftverekkel operáló autógyártókat, de a kormány nem ültette át a nemzeti jogba ezt a szabályt.
A VW-t az Egyesült Államokban 15 milliárd dollárra büntették a dízelbotrány miatt.
A botrány azzal kezdődött, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW – a legnagyobb európai autógyártó vállalat – elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

1000000 km

1 000 000 kilométert futott egy MINI Cooper D

A háromajtós négykerekű 12 év alatt tette meg a jubileumi távot. Rekordot jelentő teljesítmény az eredeti motorral és 100

Read More...
nyári útikalauz

Nyári autós útikalauz a Hankooktól: különleges célpontok, ahol még a zsúfolt autópályákat is elkerülhetjük

Júniusban, a nyári vakáció első hullámával családok és baráti társaságok indulnak útnak autóval a legnépszerűbb nyaralóhelyek felé, hogy kipihenjék

Read More...

Magabiztos győzelmet aratott a Toyota a Le Mans-i 24 óráson

A 7-es rajtszámú TR010 Hybrid legénysége a 14. helyről rajtolva, egy zseniális taktikai húzásnak és az erős versenytempónak köszönhetően

Read More...

Mobile Sliding Menu

×