Forma-1-Ausztrália, Ausztrál Nagydíj – Rosberg győzött a melbourne-i idénynyitón

In verseny., wtibcars





 

    Budapest/Melbourne, 2016. március 20., vasárnap (MTI) – Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben.    A 30 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 15. futamgyőzelme, s sorozatban negyedszer diadalmaskodott, ugyanis a tavalyi szezon utolsó három viadala szintén az ő sikerével zárult.
    Rosberg mögött világbajnoki címvédő csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája pedig a harmadik helyen.
    A hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (Red Bull) negyedik lett, míg a most debütáló amerikai istálló, a Haas francia versenyzője, Romain Grosjean hatodikként zárt.
    A rajtprocedúrát, s így a felvezető kört is kétszer kellett teljesítenie a mezőnynek, mivel Danyiil Kvjat (Red Bull) autója műszaki hiba miatt a start előtt megállt.
    A második rajt már sikeres volt, de az első kockából induló Hamilton nagyon rosszul kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát, így a harmadik helyről startoló Vettel, valamint Kimi Räikkönen (Ferrari) és Rosberg is megelőzte, sőt, a vb-címvédő egészen a hatodik helyig csúszott vissza.
    Az első kör végén Vettel, Räikkönen, Rosberg, Max Verstappen (Toro Rosso), Felipe Massa (Williams), Hamilton volt az élmezőnyben a sorrend, ami az első kerékcserék után minimálisan változott. Rosberg feljött másodiknak, Hamilton pedig megelőzte Massát.
    A 18. körben Fernando Alonso (McLaren) és Esteban Gutierrez (Haas) látványos balesete miatt a pályára küldték a biztonsági autót, sőt, az aszfaltra került törmelékek eltakarításának idejére félbe is szakították a futamot.
    A versenyzés nagyjából negyedórás szünet után folytatódott, a dobogós helyeken Vettel, Rosberg, Räikkönen volt a sorrend, Hamilton hetedik volt. Räikkönen autója a 23. körben meghibásodott, így a finn pilótának fel kellett adnia a versenyt.
    Vettel a 36. körben ismét a boxba hajtott új gumikért, a kerékcseréje azonban lassúra sikerült, így Rosberg és az időközben felkapaszkodó Hamilton is elé került.
    A hajrában Vettel valamivel közelebb került Hamiltonhoz, de megelőznie nem sikerült riválisát, sőt, két körrel a leintés előtt hibázott is, elszállt az esélye az előzésre, így az idei szezonnyitó kettős Mercedes-sikert hozott.
    A vb két hét múlva, Bahreinben folytatódik.

MTI

You may also read!

BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...
AUDI E5 Sportback

A ’nagy’ AUDI elektromos autója ultramodern, de mégis nevetség tárgyáva vált

A sanghaji bemutatón az AUDI E5 Sportback nagy figyelmet kapott, azonban ez nem olyan figyelem volt amilyet a márka

Read More...

A régi-új Land Rover Defender V8; a varázsa megmaradt, de az ára több mint sokkoló

Többe kerül, mint egy Bentley Bentayga. Pontos ár nincs, mert a vásárló fantáziája szerint egyedileg összerakott autóból nem lesz

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights