Csaknem ötszáz zöld rendszámos autó van Magyarországon

In Budapest, MTI, wtibcars





    Budapest, 2016. március 29., kedd (MTI) – Már csaknem ötszáz zöld rendszámos autó van Magyarországon – mondta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
    Mihály Renáta felidézte: a zöld rendszámtáblát 2015. szeptember végétől lehet igényelni. Az erre vonatkozó rendelet szerint alapvetően környezetkímélő járművekre lehet kérni a zöld rendszámtáblát, így például az elektromos járművekre, valamint a nulla emissziós járművekre, vagyis amelyek egyáltalán nem bocsátanak ki légszennyező anyagot. A főosztályvezető azt mondta: egyre többen kérik autójukra a zöld rendszámtáblát, mivel számos előnye van. Így például bizonyos helyeken ingyen lehet feltölteni a járműveket, egyes városokban – köztük a főváros összes kerületében – ingyen parkolhatnak, továbbá a gépjárműadó megfizetése alól is mentesülnek.
    A főosztályvezető azt mondta: a rendszámtáblát bármelyik kormányablakban vagy okmányirodában lehet igényelni, az ügyintézési idő nagyjából tizenöt perc.
    Magyarországon 2014-ben fogadták el a Jedlik Ányos-tervet, a magyar elektromobilitási stratégiát. A magyar jogrendben tavaly július elseje óta létezik a környezetkímélő jármű kategóriája, és szeptembertől elérhető a zöld rendszám. Zöld rendszámot a tisztán elektromos, a növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos, a külső töltésű hibrid elektromos, valamint egyéb, nulla emissziós gépkocsik kaphatnak. Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a zöld rendszámtáblás járművek, és hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött az ilyen gépkocsik díjmentes budapesti parkolásáról.

  MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

téves bírság

Megbírságolták a tulajt, mert az ellopott autóját öv nélkül vezette a tolvaj

Olykor igazi gyöngyszemre bukkanunk az interneten. Az alábbi eset a világ túlsó végén, Ausztráliában történt, és vérmérséklete szerint ki-ki

Read More...
Toyota terepkombi

Menő terepkombivá változott a Toyota olcsó igáslova

Egy tuningműhely jóvoltából az olcsó és praktikus ProBox komoly terepjárós külsőt kapott, a fejlesztési csomag az új orr-rész mellett

Read More...
visszatekert kilométeróra

A járműtörténeti jelentések feltárják a használtautó-piac valóságát: Magyarországon egyes modellek futásteljesítményét több mint 310 000 kilométerrel manipulálták.

Természetesen senki sem szeretne hamisított futásteljesítményű vagy ismeretlen hibákat rejtő autót venni, ám használtjármű-választáskor nem csupán ezekre a tényezőkre

Read More...

Mobile Sliding Menu

×