A Lexus LC európai turnéra indul

In wtibcars

   Ilyen jó megjelenésű énekest már régen láttam.. és nem vicc, a turnét Madridban kezdi a Lexus LC a Madridi Autószalonon, ahol május 5-én az LC V8-asát fogják megénekeltetni, hogy a mély, érces baritonja simogassa egy VIP rendezvény meghívottainak dobhártyáját.

   Az autó a több mint 25 várost érintő körúton legalább 10.000 km-t fog beletekerni az órájába, részt vesz majd a Nürburgringen rendezett 24 órás verseny prológján, modellt áll fotózáshoz és még Nagy-Brittanniában is odapörköl a Goodwood-i hegyi felfutón. A bemutatók célja az autó népszerűsítése a 2017-es piaci bevezetés előtt, bár a külsejét, technikáját és a média, illetve közönség visszhangot figyelve lehet, hogy erre nem is lenne szükség.
   2017 tavaszától kezdődik az LC értékesítése, mikortól is elérhető lesz 5.0 literes V8-as motorral és tíz fokozatú automatával, illetve 3.5 V6-tal szerelt hibrid változatban is, ahol a Multi Stage Hybrid rendszerrel még közvetlenebb a gázreakció.

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×