Szupersportautó matuzsálemekkel Olaszországban: 50 éves a Lamborghini Miura

In wtibcars

 

A Lamborghini fantasztikus túrát szervezett a Miura 50. születésnapjára. A 20 gyönyörű állapotú Miura az USA-ból, Japánból és Európából gyűlt össze, hogy részt vegyen az 500 km-es emléktúrán Bolognától Florence-ig. A túra június 8 és 12 között zajlott. A szupersportautó matuzsálemeket Sant’Agata Bologneseben repülő bemutató fogadta. Illetve részt vettek a teljesen felújított Lamborghini Múzeum felavatásában is.
   A Miura két „atyja” is kivette részét az ünneplésből: Paolo Stanzani Bolognaban csatlakozott a vendégekhez, Gian Paolo Dallara pedig június 9-én üdvözölte a csapatot saját cégénél Varano de’ Melegariban.
438239
   A Miura 1966-os megjelenésekor a leggyorsabb utcai autó volt a maga 350 lóerejével, amit egy V12-es 3,9 literes erőforrás adott le. Szóval a középmotoros szörnyeteg nem véletlenül vált legendává, és szerepelt például a nagy sikerű Olasz Meló című filmben is. A Miura-át 1973-ig gyártották, 1974-ben már a Countach váltotta, ami szintén óriási dobás volt a Lambótól és ugyancsak autó történelmet írt.
438249
   Tekintsék meg a veterán csodákról készült hangulatos videókat:
   A Miura születésnapjának ünneplése Angliában folytatódik a Goodwood Fesztiválon június 23 és 26 között.
438240

Forrás: Lamborghini

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×