Játéktörténeti állandó kiállítás nyílt az Óbudai Múzeumban

In Budapest, wtibcars


Budapest, 2016. június 21., kedd (MTI) – Magyarország 1990 előtti emblematikus polgárai játékait, többek között babákat, autókat, építőkockákat, társasjátékokat, miniatűr babaházakat, valamint a játékgyártás történetét mutatja be az a kiállítás, amely Játék a városban címmel szerdától látható az Óbudai Múzeumban Budapesten.

Népessy Noémi igazgató a kiállítás keddi budapesti megnyitóján felhívta a figyelmet arra, hogy a múzeum állandó tárlata tematikájában szakít a hagyományos fiú-lány játékok hangsúlyozásával és a város témakörében mutatja be a hazai polgári játékokat a múzeum gyűjteményéből 1200 darab tárgyon keresztül.

Elmondta, hogy a látogatók találkozhatnak a családdal, az otthonnal, a babákkal, a közlekedéssel, a gyárral, valamint számos egyéb tematikai egységgel. A közönség kultúrtörténeti, pszichológiai, neveléstörténeti, gyártástechnológiai kontextusba helyezve ismerheti meg az egyes tárgyakat és tematikus egységeket.
Az igazgató emlékeztetett arra, hogy az intézmény eddig két állandó kiállítással, az Egy város három arca, valamint a Goldberg Textilipari gyűjtemény, a Goldberg című tárlattal fogadta látogatóit.
Felidézte, hogy az 1973-ban alapított múzeum alapvetően a helytörténet kutatásával és feldolgozásával foglalkozik. A múzeum első vezetője érdeklődött a játékkultúra iránt, ő kezdte el gyűjteni a főváros területéről a játéktörténettel kapcsolatos tárgyakat. A múzeum gyűjteményében jelenleg csaknem 7-8 ezer darab tárgyat őriznek.
Felidézte, hogy az önkormányzattól három évvel ezelőtt kapták meg azt a 330 négyzetméteres területet, amelynek egy része ad most otthont az új állandó kiállításnak.
Csukás István író hangsúlyozta: a játék a gyerekek birodalma, eszköze, mindene és világa. Egy eszköz arra, hogy a gyermek “megismerje és meghódítsa a világot, amely a gyerekkor legfőbb feladata”. A játék magába hordozza a történelmet és hagyományt, és őrzi a gyerekkort.
Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közgyűjteményi főosztályvezetője arról beszélt, hogy a kiállításon a játékgyártás legfontosabb cégeivel, üzemeivel is találkozhatnak a látogatók. Mint mondta, a kurátorok egy olyan tematikát találtak, amely a felnőttek számára is izgalmas élményt nyújt.

MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

téves bírság

Megbírságolták a tulajt, mert az ellopott autóját öv nélkül vezette a tolvaj

Olykor igazi gyöngyszemre bukkanunk az interneten. Az alábbi eset a világ túlsó végén, Ausztráliában történt, és vérmérséklete szerint ki-ki

Read More...
Toyota terepkombi

Menő terepkombivá változott a Toyota olcsó igáslova

Egy tuningműhely jóvoltából az olcsó és praktikus ProBox komoly terepjárós külsőt kapott, a fejlesztési csomag az új orr-rész mellett

Read More...
visszatekert kilométeróra

A járműtörténeti jelentések feltárják a használtautó-piac valóságát: Magyarországon egyes modellek futásteljesítményét több mint 310 000 kilométerrel manipulálták.

Természetesen senki sem szeretne hamisított futásteljesítményű vagy ismeretlen hibákat rejtő autót venni, ám használtjármű-választáskor nem csupán ezekre a tényezőkre

Read More...

Mobile Sliding Menu

×