Életveszélyben – Suzukival féktelenül

In auto, autószerelés

Minap Pali barátom mondta, hogy van egy kis gondja a fékével. Vagyis nincs gondja vele, mert ami nincs, azzal ugye nem lehet gondunk, és hát féke az nincs. Szépen közlekedett 2001-es 1.0 literes Suzuki Swiftjével, előtte lassítottak, ő is benyomta a fékpedált, de az nem hozott jelentős változást autója sebességében… neki koccant az előtte haladó autós hölgynek, aki ebből nem vett észre semmit és továbbhajtott. Szerencsére a koccanás elindulás után történt, így egyik autóban sem keletkezett kár. Eddig az előzmények.

Palival megnéztük az autót, és mivel a kerekeknél nem láttunk fékolajat, arra gyanakodtunk, hogy a főfékhenger átereszt. Eme problémát egy karmantyúkészlet (főfékhengerben lévő tömítések) és egy kis szerelgetés orvosolja.

Mindenesetre vettünk egy flakon fékolajat és beöntöttük, mivel én is ki akartam próbálni a féket. Beröffentettem a 3 hengeres lóerőgyárat és megtapostam a féket. Erre Pali szólt, hogy a bal elejénél valami szörcsög és spriccel….

Hát nem karmantyúzni kellett. A bal első fém fékcső elrohadt és ott folyt el a fékolaj. Ennek örömére elkezdtünk nyomozni, hol is kapunk egy ilyen ritka autóhoz egy ilyen kurrens alkatrészt. Először a nagy alkatrész kereskedések webshopjában néztem, de nem találtam. Majd jött egy Suzuki márkakereskedés, ott egy hét múlva lett volna egy 40 cm körüli fémdarab 11.000 forintért, de ők is inkább fékcső gyártó cégeket javasoltak. Olyat is találtam, és az is lett a terv, hogy kiszedjük a hibás darabot, kiautózunk Dunakeszire, gyorsan és olcsón legyártják, és boldogan szaladunk vissza az új fékcsővel.

hibas

Végül is csütörtökön délelőtt odamentem Palihoz, kisfiam is jött mint fő segéderő. Aránylag könnyen kiszedtem a fékcsövet, bár kis nehézség volt, hogy a Suzukiban nem volt emelő, de egy Toyota Corolla emelője és egy méretes deszka segítő kezet jelentett szorult helyzetünkben. A fékcső állapotára jellemző, hogy ki már két darabban jött. Szóval kezemben a néhai fékcső porai, ekkor Pali felkiált, nézzünk már át a két házzal arrébb levő autósboltba, hátha van ott is fékcső.. És volt. 600 forintért kaptunk szép réz fékcsövet, amit kézzel formára hajlítgattam és pár perc alatt a helyére szerkesztettem.

kesz

Ezután még egy gyors légtelenítés, és Pali már nincs életveszélyben.

 

You may also read!

árpád hídi baleset

Mi akadályozhatta volna meg az Árpád hídi balesetet?

Az utóbbi tíz év alatt meghétszereződött a 180 kW-nál erősebb autók száma hazánkban, írja a Bank360.hu. Az ilyen autókkal

Read More...
drágább üzemanyag

Péntek előtt tankoljunk!

Nincs megállás az üzemanyagárakban. A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is emelkedik péntektől, ami várhatóan a kutakon lévő

Read More...
Lexus LC 500

Ihletett különkiadás készült a legszebb Lexusból

Inspiration Series: így nevezi az LC 500 kupé és kabrió szigorúan limitált példányszámban készülő különkiadását a Lexus. Aki helyet

Read More...
Verified by MonsterInsights