20 évesen – egy kis nyári munka következtében – megszereztem a jogosítványt. Simson Starommal pizzafutárkodtam és össze is jött a pénz a jogsira. Nagyon boldog voltam, amikor csak lehetőségem akadt, vezettem. Édesapám többször megengedte, hogy Renault 5-ösünket vezessem, de legtöbbet Nándi barátom gyönyörű állapotú Trabant 601 kombiját terelgettem. Nándi autószerelő volt és atyai szeretettel gondozta Trabiját. Azt hiszem, ha minden Trabi olyan állapotban lett volna, mint az övé, most más képünk lenne ezekről a papírtigrisekről. Nándi kék tetejű fehér kombija bármikor gond nélkül evezett a kilométeróra skálázatlan részére.
Szóval Nándi Trabantjával sokat kocsikáztunk, és sokszor előttem volt a kormánykerék. Azért a Trabi luxusára meg a mi marhaságunkra jellemző, hogy egyszer lementünk Agárdra végig 40 körüli tempóval a nagy köd miatt. Aztán Agárdon letöröltük belülről a szélvédőt, és a köd – huss – elszállt…
Szóval jogsim már volt, vezetni is tudogattam. Amúgy először 13 évesen vezettem, mi még nem a Facebookon és iPad-en nevelkedtünk. De kocsim még nem volt. Közben befejeztem a tanulmányaimat, lett munkám és pénzem is. Egy barátom, aki szerette a veteránokat és ezzel engem is megfertőzött, talált egy púpos Wartburgot Fehérváron. Lementünk, kirángattuk a bozótból, hazahoztuk, úgy emlékszem, trélerrel és elkezdődött a helyreállítás.
Elég ramaty állapotban volt, de a műszerfala szép volt, ülések szépek voltak. Az ajtók kárpitját mi pótoltuk valami textillel és a tetőkárpitot is Tibi barátommal készítettük. Tibi szerzett szürkés fehér lyukacsos műbőr anyagot kárpitnak, ez teljesen korhű lett. Emlékszem, Tibi varrta meg az anyagot úgy, hogy bele tudjuk húzni a tetőn keresztbe futó merevítő, tartó léceket. Az első váznyúlványokat cserélni kellett, azt bontóból szereztük, én flexeltem egy akkora flexszel mint egy motoros fűrész.
Kapott egy egyszerű kék fényezést. De én nagyon szépnek láttam a rozsdás, lepattogzott fehéres valami után.
A motorja idővel elfáradt, de nagyon élveztük, hogy szinte minden csereszavatos volt az akkor nagyon elterjedt kocka Wartburggal. Át lett még alakítva 6 voltosról 12 voltosra, illetve elől tárcsafékes lett.
Akkoriban elengedhetetlen kellék volt még a króm szempilla az első lámpák fölött. Szerintem jól állt neki. Az is pozitívum volt, hogy a krómjai egy kis kezelés után nagyon szépek lettek.
Azért egy ilyen autóval megtanul az ember szerelgetni. Mindig komoly szerszám és alkatrész készlet támogató hadereje kísért az igen tágas csomagtartóban. Sokat szereltem, sokat bosszankodtam miatta, de egy ilyen autóba óhatatlanul beleszeret az ember. Ezt nem sok autó tudja, főleg ilyen árkategóriában.
Természetesen fiatalként sokat jártunk autós találkozókra és természetesen púpos Wartburgosok, és tágabb körben Trabantosok, Wartburgosok eléggé összetartottunk. Volt olyan, hogy este 10-kor kitaláltuk, együnk egy hamburgert Szegeden. Be a Brúgosba és irány Szeged! Elő a GPS – hát az 20 éve még nem volt – csak a nagyon hasonló hangzású CsípíEsz, mondhatni csipesz, amivel esetleg a térképet rögzítettük. Nagyon jó alaphangulatot biztosított ez a kis járgány. Én még a hangját is szerettem. Bár egyszer, mikor hegeszteni kellett volna a kipufogót, inkább vettem egy után gyártott új hátsó dobot. Nagy várakozással szereltük fel egy barátommal a csillogó alkatrészt. Beindítottuk, egy két gázfröccs, majd elkiáltottam magam: Dinnyét! Ugyanis a hangja tökéletesen megegyezett az akkoriban a környékünkön korzózó dinnyés Barkasokéval. Ennek örömére inkább meghegesztettük a régi dobot és gyorsan visszaraktuk. Jó volt újra a megszokott hangot hallani.
Miután kapott egy kicsit erősebb kocka Wartburg motort a régi váltóval, illetve volt egy kis tuning a légszőrű és karburátor környékén, nagyon jó lett a dinamikája. Természetesen nem egy M3-as BMW-hez képest, de a Škodákat, Trabantokat, kis Polskikat könnyedén alázta. Óra szerint 160 körül volt a vége, és hát ha kellett, gumit is tudott füstölni. Ha akkoriban úgy vezettem volna, ahogy most, és nem versenyautónak képzeltem volna szegény Wartburgot, még ma is meglehetne.
Sajnos a végén a váltó lehelte ki a lelkét, viszont akkoriban olyan helyen dolgoztam, ahová csak kocsival tudtam járni. Nagy bánatomra nem tudtam gyorsan megoldást találni, úgyhogy a kis púpos helyet kellett adjon az ultramodern és hightech – majdnem 20 évvel fiatalabb – Renault 5 1.1 GTL-nek, de az már egy másik történet.
