Varga: 1,25 milliárd forintos pályázat nyílik elektromos töltőállomások létesítésére

In auto, hír, MTI

Budapest, 2016. augusztus 15., hétfő (MTI) – Hétfőn jelenik meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elektromos töltőállomások létesítésére kiírt pályázata; az 1,25 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő támogatásra a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhatnak – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Hozzátette: a tárca számításai szerint a támogatásból mintegy ezer új e-töltőpont létesülhet országszerte. A pályázatokat szeptember 15-től lehet benyújtani, és azokat a keret kimerüléséig, de legfeljebb 2016. december 31-ig fogadják be.
A pályázat meghirdetése a Jedlik Ányos terv megvalósításának fontos eleme, ezen belül az országos töltőhálózat bővítése kiemelt feladat.
A fejlesztések támogatásával szeretnék elérni, hogy Magyarország minden nagyobb településén elérhető legyen az elektromos járművek töltése közterületen – mondta.
A miniszter az elért eredmények között említette, hogy jelenleg több mint ezer zöld rendszámú autó közlekedik az utakon, 2020-ig szeretnék elérni az 50 ezret. Ezt reális célnak nevezte, mivel a járművek árának és az üzemeltetési költségek csökkenésével a folyamat a következő években gyorsulhat. Az NGM ennek érdekében további támogatásokat dolgoz ki, ezek között említette egyebek közt az otthoni töltők beszerzését is.
A zöld rendszámú autók több nagyvárosban, köztük Budapesten, Debrecenben vagy Zalaegerszegen önkormányzati döntés alapján számos kedvezményt kapnak, példaként a díjmentes parkolást emelte ki a miniszter. A kormány januártól egyszerűsítette a töltőberendezések létesítési és üzemeltetési feltételeit, és számos adókedvezménnyel – regisztrációs adómentesség, vagy cégautó-adó eltörlése – ösztönzi a járművek elterjedését – sorolta. Csaknem 100 töltőpont létesült egy éven belül egy tavaly meghirdetett pályázatból – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a közösségi közlekedésben Budapest Európa szerte elismert projektet valósít meg, 3,9 milliárd forintos támogatásból. Három hónapja 20 magyar fejlesztésű és gyártású tisztán elektromos busz közlekedik a fővárosban, ami a legnagyobb flotta Európában.
Elmondta, Magyarország az e-gépjárműgyártásnak aktív résztvevője szeretne lenni, kutatás-fejlesztés-innovációban is.
Ismertette: a pályázatban feltétel, hogy a töltőállomásoknak bárki által, bármikor hozzáférhetőnek kell lennie, és az önkormányzatoknak legalább 5 évig vállalniuk kell az üzemeltetést. A meghirdetett támogatásra, ami akár 100 százalékos is lehet, megyei jogú városok, budapesti kerületek, és a fővárosi önkormányzat is pályázhat. Az önkormányzati önrész hiánya nem kizáró ok – mondta.

MTI

You may also read!

villanymotorok hatékonysága

Mitől függ a villanymotorok hatékonysága?

Egy villanymotor vásárlása során fontos ismerni annak műszaki paramétereit, hiszen nem mindegy, hogy milyen hatásfokú munkára képes az adott

Read More...
Limitált szériás GR Yaris

Limitált szériás GR Yarisszal ünnepli rali-világbajnoki címét a Toyota

Mindössze 300 példány készül abból a különleges kivitelű GR Yarisból, amelyet annak tiszteletére adnak ki, hogy a Toyota 2023-ban

Read More...
Horn Lilla

Horn Lilla és az autósport!

Horn Lilla fiatal kora ellenére szép sikereket ért eddig a gokartsportban, és már bontogatja a szárnyait a karosszériás autókban.

Read More...
Verified by MonsterInsights