A minap Gábor barátomnál fészerfelszámolást hajtottunk végre, melynek lényege a teljes kiürítés és majd a lebontás. De hogy a kemény munka csalogató legyen, Gábor barátom belengette egy fészerlakó illatát, egy BMW R80 GS 800-as boxer mocit. Kicsit utánaolvasva rá kellett jönnöm, hogy megtiszteltetésnek kell vennem, hogy egy ilyen ritka, már majdnem veterán korú motoron ülhetek. Mindemellett az R80 GS megbízhatóság is legendás, köszönhető ez többek között a kiforrott két hengeres, léghűtéses boxernek, illetve a kardán hajtásnak.
Amikor a pakolás elért a BMW-ig, felpumpáltuk a kerekeket, kitoltuk közös erővel a két kerekű monstrumot és letámasztottuk a kertben. Megpróbáltam elfordítani a gyújtáskulcsot, de nem sikerült. Hát akkor elő a csodálatos, mindent meggyógyító WD40-et. Jól befujtuk és hagytuk pár percet állni… Akkor sem fordult el. Gábor mondta, próbáljuk meg lehajtani a gyújtáskulcsot, ugyanis a tövénél kilencven fokban behajtható. Á, annak semmi köze hozzá – mondtam én nagy bölcsen. Próbálkoztunk mindenféle egzotikus mozdulattal, de sehogy nem ment. Aztán Gábor mégis lehajtotta a kulcsot és egyből könnyedén elfordult. Egyből kitetszett mély szakértelmem.
Kulcs elfordít, lámpácskák felvillannak, indító gomb megnyom, egy pár fáradt, lassuló fordulat. Ezt bizony tölteni kell. Elő az akksitöltőt és hát gyorsan kapjuk le az ülést, hogy hozzáférjünk az akksihoz. Ez sem volt annyira egyszerű, mivel egy ( szellő hintáztatja az ágat ) utólag felapplikált doboztól igen nehezen fértünk csak hozzá a kulccsal a zárhoz, de ezt az akadályt is vettük.
Szépen töltőre tettük az akksit és újra elmerültünk a fészer készlet csökkentésbe. Ahogy haladt a nap, elkészült a fantasztikusan finom ebéd, ami a fizikai munka után még jobban is esett a megszokottnál. Ebéd után még egy kis pakolás – a megtelt gyomortól kicsit elnehezülve – majd elő a mocit.
Az ismeretlen vas nyújtotta izgalommal megtelve le a töltőt, benzincsapok kinyit és indítózás. Igazándiból szívatóval nagyon pici gázzal indult be és elég meggyőző, de finom hangja a volt a fészerlakó 800-as boxernek. Kievickéltem az udvarról – baromi nehéznek tűnt vas – majd mentem egy kis kört az utcákban. Mivel Gáborék hegyen laknak, igen göröngyös és murvás az utca, itt nagyon óvatosan ereszkedtem le. Amikor kiértem az aszfaltra, kezdtem picit érezni a gépet. Ismét megjegyeztem, nem túl kezes. Nemrég mentem egy Kawasaki Versys-sel – az ehhez képest Simsonnak tünt. Ez a BMW folyamatosan egyenesen akart menni, nagyon ésszel kell döntögetni. Viszont nyomatékból nagyon klasszul húz. Hamar visszatértem Gáborékhoz. Letámasztottam a bömöst, majd egy frissítő zuhany és ruhacsere után mentem még egy nagyobb kört. Igazándiból nem tudom, hogy szeretnék-e ilyen motort. Mikor már kicsit jobban éreztem a gépet, kicsit próbálgattam, hogy megy, de nem éreztem túl dinamikusnak – az 50 lóerő nem is erre való – de a boxer hangja elég meggyőző és nyomatékból szépen megindul. Kanyarodni is kicsit nehézkes vele, bár mikor elkaptam a ritmusát, azért egész jól manőverezhető volt. Érdekes belegondolni, hogy anno a ’80-as évek második felében ez egyfajta enduro és utcai motornak készült egyszerre. Ami jó érzés volt, hogy a karakterénél fogva úgymond meg kell lovagolni, be kell törni, és mivel ez esés nélkül sikerült, komoly sikerélményt adott.
