Télen alufelnivel?

In auto, hír

Kaptunk egy hírt, miszerint kifejlesztettek egy olyan alufelni fényezési technológiát, ami ellenáll a téli körülményeknek, kavicsoknak, ipari sónak. Az SR3 technológia lényege – amiről itt olvashatnak bővebben – hogy a felnit először egy ultra kemény, fekete vagy világosszürke por-réteggel vonják be, amit elektrosztatikusan visznek fel, majd 210°C fokon 45 percig “sütik”. A következő a festékréteg, egy nedves bevonat, ami további 40 percet tölt 180°C fokon. Legfelülre az átlátszó szigetelés, egy prémium lakk réteg kerül, amely az első védelmi vonalról gondoskodik a környezeti hatásokkal szemben. A tesztben láthatunk paint ball lövöldözést, drót korongos nyiszálást és sólében való áztatást. Az inkább vicces mint komoly videót itt tekinthetik meg:

 

                Ami számomra többet nyom a latban, az az hogy: „A technológia uniós vizsgálatokon is átment, kibírta a 300 órás tesztet, ahol többek között a felnik borítását megkarcolják és sós, rezes, ecetsavas oldattal permetezik.” – mondta Buzás István, az ALCAR Hungária ügyvezetője.

                Az az igazság, hogy én eddig úgy gondoltam, hogy a téli alufelni használat elleni legnyomosabb érv a csúszós úton való padkázás veszélye, és szerintem ettől ez a technológia sem véd. Mindenesetre aki nem hiszi, járjon utána. Itt egy nem túl bonyolult kérdésre válaszolva nevezhetünk egy ilyen alufelni szettre nevünk és e-mail-ünk megadása után.

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×