Az 5-ös BMW hetedik generációja 2017 február 11-én, a világpremierrel egy időben érkezik hazánkba. Az 5-ös 1972 óta a szegmens meghatározó szereplője, az 1984-ben megjelent első M5 pedig – ami a második generációs E28-ból készült – akkor a világ leggyorsabb szedánja volt.
A februárban debütáló széria megjelenésekor két benzines és két dizel motorral lesz elérhető, ezek az 530i, 540i, 520d és 530d. Márciusban lép be a kínálatba a plug-in hibrid 530e iPerformance és az 520d EfficientDynamicsEdition, valamint a nagyvad M550i xDrive.
Az autó formája – nagy örömömre – konzervatív értékeket hordoz, nagyon szépen, elegáns vonalvezetéssel megkomponált, stílusos, erőteljes és tekintélyt parancsoló szedán. Olyan autó, ami elől örömmel húzódunk le az autópályán a külső sávba és vágyakozva nézzük, hátha komolyabban odalép a pilóta. Nézzék meg a gyári videót:
Az új 5-ös súlya az alumínium és négyszilárdságú acél széleskörű alkalmazásának köszönhetően átlagosan 100 kg-mal csökkent, ami tovább csökkenti a fogyasztást, javítja a dinamikát, de nem rontja a szilárdságot. A vezetési élményhez hozzájárul még az aktív hátsókerék kormányzás is. Az autó egyébként 4935 mm hosszú, az alaktényezője pedig Cd=0,22.
Vezetést segítő kütyükből sincs hiány, az újdonságok közé tartozik a kikerülési segédlet (Evasion Aid), a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer (Crossing Traffic Warning), a minden korábbinál pontosabb sávváltást segítő asszisztens (Lane Change Assistant), valamint az aktív oldalirányú ütközést megelőző rendszerrel együttműködő sávtartó asszisztens (Lane Keeping Assistant with Active Side Collision Protection) is. Ez utóbbi utazás közben folyamatosan figyeli az útburkolat sáv-felfestéseit és az autó körüli aktuális forgalmat, egy esetleges ütközés kockázatát érzékelve pedig korrigáló kormánymozdulatokkal segít a vezetőnek elkerülni a balesetet. Van még aktív tempomat, sávtartó asszisztens, intelligens sebességfigyelő, miegymás, Ezek segítségével az új 5-ös képes 0-210 km/h között a vezető helyett gyorsítani, fékezni, kormányozni, elindulni, megállni. Sok helyzetben ezt nem szívesen használnám, de például egy dugóban való araszolás alatt nagyon klassz fícsör.
A legújabb iDrive rendszer vezérelhető iDrive Controllerrel, érintőképernyővel vagy akár gesztusvezérléssel is. A kijelzőn Win 10 stílusú csempeikonokat találunk. A Head-Up kijelzőn – ami 70%.al nagyobb lett – a navigáció vagy a vezetés segédek üzeneteit, de akár a csatlakoztatott telefonok kontaktlistáját is láthatjuk.
A belsejét tekintve nagyobb lett a hátsó lábtér, bővült a rekeszek arzenálja, kapunk ionizátort és illatosítót a négyzónás klímához, az ülések állítógombjai pedig érintés érzékenyek.
Hogy a hidegindítás kevésbé fájjon, a SYNTAK (Special Synergy Thermoacoustic Capsule) technológia a leállítás után akár 36 órán keresztül megtartja a motor hőmérsékletét. Ez mind zajszintben, mind fogyasztásban, mind fűtésben, mind a motor élettartamát tekintve nagyon kedvező.
A bit huszárok biztosan örülni fognak a digitális parkolóhely-keresést, -foglalást és -fizetést kínáló új ParkNow technológiának, az On-Street Parking Information intelligens felszíni parkolóhely-kereső szolgáltatásnak, valamint az opcionális parkolóasszisztensnek (Parking Assistant) is, amely immáron magától is képes megtalálni az üres parkolóhelyeket és beparkolni oda az autót. Elérhető lesz még a távvezérlésű parkolás is, ami eddig a 7-es privilégiuma volt.
Sőt, a Microsoft Exchangenek és az Office365-nek köszönhetően már emailjeinket, naptárunkat és kontaktjainkat is elérhetjük az autóban, csak télen le ne fagyjon…
És jöjjön a lényeg, a motorok. Az 530i egy kétliteres, soros négyhengeres 252 lóerős motort takar, aminek 350 Nm a csúcsnyomatéka és 100 kilométeren 5,5 – 5,9 litert* fogyaszt átlagosan és több mint 11 százalékkal környezetkímélőbb, mint elődje. Az 530i 6,2 másodperc alatt van százon, végsebességét pedig 250 km/óránál szabályozza az elektronika.
A 3.0 literes sorhatos 540i 340 lóerőt tud és 450 Nm a csúcsnyomatéka. Ez a változat összkerékhajtással 4,8 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet. Fogyasztása 6,5 – 6,9 liter*, kombinált károsanyag-kibocsátása pedig kilométerenként 149 – 159 grammnál megáll.
A 2.0 literes 520d 190 lóerőt ad le és 400 Nm a csúcsnyomatéka, manuális váltóval a fogyasztása mindössze 4,2 – 4,5 liter*, károsanyag-kibocsátása pedig csupán 109 – 119 gramm. Nyolcsebességes Steptronic automataváltóval ezek az értékek 4,1 – 4,5 literre* és 108 – 118 grammra csökkennek. Az 520d limuzin 7,7 másodperc alatt (automataváltóval 7,5 másodperc alatt) van százon, végsebessége pedig 238 km/óra (automataváltóval 235 km/óra).
A sorhatos 530d 265 lóerős és 620 Nm-t passzíroz a kerekekre. Laboratóriumi fogyasztása 4,5 – 4,9 liter* 100 km-en, károsanyag kibocsátása pedig 118 – 128 gramm. Az erősebbik dizel 5,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebességét pedig az elektronika 250 km/óránál szabályozza.
Márciusban érkezik az 520d EfficientDynamics Edition, ami szintén 190 lóerő maximális teljesítmény leadására képes, de még hatékonyabb, mint az 520d a nyolcsebességes Steptronic automataváltóval társítva, károsanyag-kibocsátása 102 g/km 3,9 literes fogyasztás mellett.
Illetve jön a plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt modellváltozata is, a BMW 530e iPerformance modell. A négyhengeres benzinmotor és az elektromos motor alkotta innovatív BMW eDrive hajtáslánc-technológia 185 kW / 252 lóerő maximális rendszerteljesítményre és extrém alacsony, kilométerenkénti mindössze 46 gramm kombinált károsanyag-kibocsátásra képes (amelyhez 2,0 liter* / 100 km átlagos üzemanyag-fogyasztás párosul).
A szintén márciusban érkező M550i xDrive pedig a V8-as aggregátból 462 lóerőt és 650 Nm-t szabadít négy kerekén keresztül az aszfaltra és 4 másodperc alatt katapultálja a szedánt 100-as tempóra.A fogyasztás elvileg 8,9 liter / 100 km is lehet, ekkor a károsanyag kibocsátás 204 gramm/km.
Modell | Bruttó ár (Ft) |
530i | 15 209 000 |
530i xDrive | 16 045 000 |
540i | 17 380 000 |
540i xDrive | 18 221 000 |
520d | 13 649 000 |
520dxDrive | 15 189 000 |
530d | 16 645 000 |
530d xDrive | 17 507 000 |