Összetörte Tesláját, hogy a másik sofőr életét mentse

In auto, Sajtószemle

Egy Tesla Model S sofőrje München közelében utazva arra lett figyelmes, hogy az előtte haladó Volkswagen Passat összevissza kacsázik az autópályán. Miután a Passat  többször nekikoccant a szalagkorlátnak, a teslás gyanút fogott, hogy valami nem stimmel a vezetővel. Akcióba lépett, riasztotta a tűzoltókat, és megelőzte az autót. Addig fékezett, míg a Volkswagen hátulról neki nem koccant, majd továbbra is fékezve teljesen lelassította a másik járművet, míg meg nem álltak. Gyanúja beigazolódott, a sofőr szélütést kapott a volán mögött.

A több mint 20 milliós Teslában és a Passatban összesen mintegy 3 milió forintnyi kár keletkezett. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója röviddel az eset után a Twitteren jelentette be: a sofőr hősiességének elismerésképpen a szerelés minden költségét állják, és gyorsított eljárásban vállalják.

Forrás: Index

You may also read!

Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...
AUDI E5 Sportback

A ’nagy’ AUDI elektromos autója ultramodern, de mégis nevetség tárgyáva vált

A sanghaji bemutatón az AUDI E5 Sportback nagy figyelmet kapott, azonban ez nem olyan figyelem volt amilyet a márka

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights