Személyre szabott vezetéstechnikai képzések céges sofőröknek – Sajtóközlemény

In auto, biztonság, hír, sajtóközlemény

Budapest, 2017. február 22. – Személyre szabott vezetéstechnikai képzéseket biztosítanak céges sofőrök számára, egy több ezer céges autó káreseményeit rögzítő adatbázis alapján – jelentette be közös sajtótájékoztatóján a Business Lease, a Business Lease biztosítási brókere, valamint az Union és a drivingcamp. Az esetek 35,21 százalékában parkolóban sérülnek a céges autók, a legdrágább balesetek pedig a követési távolság be nem tartása miatt következnek be, de jelentősek az elsőbbség meg nem adásából származó káresemények is – derül ki az együttműködő partnerek kutatásából.

 

A Business Lease, és a cég biztosítási brókere, valamint az Union Biztosító által létrehozott több ezer biztosítási eseményt 5 évre visszamenőleg tartalmazó adatbázis egy valóban értékes alapot nyújt ahhoz, hogy a közúti balesetek számát és súlyosságát jelentősen csökkenteni lehessen a jövőben Magyarországon, legalábbis, ami a céges autókat illeti. Az adatbázis olyan teljeskörű részletességű, hogy akár az egyes sofőrök szintjén is beazonosítható a káresemények típusa és gyakorisága. A vizsgálatba nem kerültek be a természet okozta káresemények, autólopás, ablak és szélvédő sérülések, tűzkár, valamint a rongálás, vagyis azon káresemények, melyek nem kifejezetten a sofőr figyelmetlensége miatt következnek be.

 

„Felelősen működő vállalatként és az ügyfeleink irányában is felelősen gondolkodó mobilitási tanácsadóként, a Business Lease elkötelezett abban, hogy a káresemények száma minimálisra csökkenjen, és a legideálisabb esetben ne is történjen sérülés, hogy költséghatékonyabban legyen fenntartható ügyfeleink autóflottája” – mondta Trybek Gábor, a teljes körű lízing- és mobilitási szolgáltatásokat nyújtó Business Lease kereskedelmi igazgatója. „A személyi sérüléssel is járó balesetek megelőzésével költségeket takarítunk meg ügyfeleinknek, ezáltal nő a cégek hatékonysága, és közvetett módon még a javítások és az alkatrészgyártás környezetre ártalmas hatásait is elkerülhetjük.”

 

A mindenre kiterjedő szakmai feltérképezés felbecsülhetetlen fontosságú adatokat tartalmaz, melyek alapján testre szabott vezetéstechnikai képzéseket alakított ki céges ügyfelei számára a Business Lease és a drivingcamp. A sofőrök kifejezetten az általuk korábban elkövetett hibák kiküszöböléséhez kaphatnak hasznos elméleti és gyakorlati oktatást, így az adatbázis rendkívüli jelentőséggel bír a balesetek jövőbeni elkerüléséhez.

 

„Az adatbázisból megállapított top 5 leggyakoribb káresetre egy speciális programot dolgozott ki szakértői csapatunk a vállalatok számára. A képzés a maga nemében teljesen egyedülálló, hazánkban csak a drivingcampen érhető el, hiszen statisztikailag megalapozott káreseményekre fókuszál. A rövid elméleti oktatás után olyan alapvető technikákat sajátíthatnak el a résztvevők, mint a megfelelő üléspozíció beállítása, a helyes kormányfogás, a fékezés vagy a kormányzás csúszós felületen. Ha az alapok megvannak, következnek a speciális pályaprogramok, amelyek a jellemző káreseteket segítenek megelőzni. Ilyenek például a különböző tolatási, kikerülési, parkolási feladatok, a jávorszarvas teszt vagy a sebesség-fékút gyakorlás.” – mondta el Csörgő László a drivingcamp vezető instruktora.

 

A kezdeményezésben részt vevő partnerek a közép-kelet-európai régióban egyedülálló, adatelemzésen alapuló, teljes mértékben személyre szabott képzési programot kínálnak, melytől nagyban remélik a baleseti károk csökkenését.

 

„A kárkezelés optimális módja a hatékony megelőzés” – hangsúlyozta Almássy Gabriella, az Union Biztosító igazgatósági tagja. – „A vezetéstechnikai program már akkor eléri a célját, ha az abban résztvevő cégek munkatársai nagyobb eséllyel térhetnek haza balesetmentesen a munkájukból. Hosszabb távon pedig a flották javuló kárstatisztikái kedvezőbb biztosítási díjakban is megmutatkozhatnak.”

 

 

Top 5 leggyakoribb káresemény*

 

Káresemény típusa és gyakorisága

  1. Parkolóban sérülten találta: 35,21%
  2. Figyelmetlen parkolás: 24,14%
  3. Figyelmetlen tolatás: 17,73%
  4. Követési távolság be nem tartása: 9,48%
  5. Vadállat okozta baleset: 7,49%

 

Top 5 legdrágább káresemény*

 

Káresemény típusa és gyakorisága

  1. Követési távolság be nem tartása: 24,08%
  2. Figyelmetlen parkolás: 18,45%
  3. Figyelmetlen tolatás: 13,93%
  4. Vadállattal való ütközés: 13,73%
  5. Elsőbbség meg nem adásából származó balesetek: 12,17%

 

 

*A Business Lease, a Business Lease biztosítási brókere és az Union Biztosító több ezer céges autó káreseményeit rögzítő adatbázis alapján.

You may also read!

villanymotorok hatékonysága

Mitől függ a villanymotorok hatékonysága?

Egy villanymotor vásárlása során fontos ismerni annak műszaki paramétereit, hiszen nem mindegy, hogy milyen hatásfokú munkára képes az adott

Read More...
Limitált szériás GR Yaris

Limitált szériás GR Yarisszal ünnepli rali-világbajnoki címét a Toyota

Mindössze 300 példány készül abból a különleges kivitelű GR Yarisból, amelyet annak tiszteletére adnak ki, hogy a Toyota 2023-ban

Read More...
Horn Lilla

Horn Lilla és az autósport!

Horn Lilla fiatal kora ellenére szép sikereket ért eddig a gokartsportban, és már bontogatja a szárnyait a karosszériás autókban.

Read More...
Verified by MonsterInsights