Erőtől duzzad, de jól áll neki? – Mercedes S-Class Cabriolet

In bemutató
Mercedes S-Class Cabriolet

2018 január végétől érkezik az európai szalonokba a Mercedes S osztály kupé és kabrió frissített változata. A „bejött az élet” és magamutogató pozőrség egyik fő kelléke lehet a típus továbbra is. De mint autó, mindenképpen kiemelkedő, főleg a csúcs ragadozó, az AMG S 65 Cabriolet.

Mercedes S-Class Cabriolet

Őszintén szólva már láttunk szebb Merci kupét és kabriót, de erről biztosan megoszlanak a vélemények. A ránfelvarrott S osztály két ajtós változata nekem kicsit bumszli. Elől is inkább az agresszivitás kapott hangsúlyt, kevésbé a kecsesség. Persze 630 lóerőnél és 1000 Nm nyomatéknál ez érthető is lenne. De ezen a szinten talán kívánatosabb, ha nem virít minden négyzet-centiméterről, hogy „én nagyon erős vagyok ám!”. Ahogy tovább nézegettem, arra jutottam, hogy a hűtőmaszk rontja el az összképet. 

A Maybach 6 Cabriolet-nál ezt milyen jól eltalálták. De szerintem az előző modell is szebb volt. A kupé még rendben, főleg az AMG, az szóljon erről. De a kabrió kecsességét is feláldozni ezen az oltáron, nem tudom.

Mercedes S-Class Cabriolet
Hátulról arányosabb a forma

Technikailag az S osztály jellemzőit tudja. Az egyik “nagyon fontos” extra a 47 Swarowski kristályból álló fényszóró 3332 euróért. Ami tényleg hasznos a kabrióban, az a 773,5 eurós nyak melegítő.

Mercedes S-Class Cabriolet
A belső fejedelmi kényelemmel vesz körül

Mennyibe kerül a fényűzés?

A kupék közül a leggyengébb az S450 4MATIC 3.0 literes V6-os motorral és 367 lóerővel 101.655 eurótól indul. A legdurvább pedig az AMG S 65 6.0 literes v12-es motorral és 630 lóerővel. Itt az induló ár 257.456 euró.

You may also read!

Toyota Le Mans

Egyedi festéssel készül a hétvégi Le Mans-i 24 órásra a Toyota

A japán gyártó 40 éve indult először a világ leghíresebb hosszútávú autóversenyén, az évforduló alkalmából az egyik GR010 Hybrid

Read More...
Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights