Hogyan lett Zolinak gyári állapotú Mercedes kabriója?

In szerelés, Téma
gyári állapotú Mercedes kabriója

Az idei Retro Majális véget ért, már éppen pakoltunk. Elég fáradt voltam, de nagyon jól sikerült a rendezvény. Be a kocsiba a családot, és irány haza. Picit még beszélgettünk, ekkor mellém gurult egy gyönyörű Merci W129 kabrió. A sofőrje, aki szintén részt vett a találkozón, megkérdezte:

  • Kipróbálod? – erre nem tudtam nemet mondani.

Mentem egy finom kört a még finomabb autóval. Mészáros Zoli – mert így hívták a tulajt – közben mesélt az autóról.  Majd adtam egy névjegyet és elbúcsúztunk. Nemsokára felhívott és végül is megírta autójának történetét klassz stílusban és remek képekkel színesítve. Tehát fogadják szeretettel Zoli autójának történetét:

 

1984-et írunk, itthon a TV-ben a Linda sorozat, és a Különös házasság című filmek aratnak nagy sikert, ekkor készült el a nyolc évszak forgatókönyve. Anyu a Merkúr győri telephelyén átvette a vadi új Lada 2105-öst, ami 16 évig szolgált minket. Ugyanebben az évben Stuttgartban, egy új és meglehetősen nehéz feladat előtt áll a Mercedes gyár. A cél nem más mint a még sikeres, de már elavuló R107-es leváltása. Johann Tomforde és Bruno Sacco minden tudására szükség is van az új autó elkészítéséhéhez. Az akkori W124-es Mercedes nálunk is ismert volt, annak a padlólemezét rövidítették le, mintegy 20 cm-el. Rengeteg alkatrész ebből a típusból ismerős lehet, mert a cikkszámok szerint mindkettőbe passzol.

A kép illusztráció

 

1989-Genf. A Mercedes R 129-es végleges változatát a nagyközönség és az autós újságíró szakma krémje itt látta elsőként. Olyan nagy titokban ment a fejlesztés, hogy a lesifotósok sem tudtak róla képet készíteni, így óriási meglepetés volt. Az autó az akkor még szokatlan, de mára már természetes műszaki színvonalat hozta. Akkor még elképzelhetetlen volt, hogy dupla légzsák, ABS, ASR is legyen. Az autóba minden akkori földi jó bekerült. A Mercedes akkoriban még diktálta a tempót, és megmutatta, hogy mi lesz a jövő…. Azóta a világ megint fordult egyet….

A gyártás nehezen pörgött fel, az ósdi 107-es még 1 évig Mercedes hagyományhoz méltóan kapható maradt, hátha valaki inkább azt venné meg. 1993-tól viszont lendületet vett az autó és 2001-ig volt gyártásban, az el nem adott példányok utolsó darabjait 2002-ben állították forgalomba. 213 089 darab volt a legyártott példányok száma.

Aki ilyen autót szeretne, egy pár jótanács gondolom nem árt hozzá.

Az első számú: 1994-es évjárattól egyetlen Mercedest SEM SZABAD MEGVENNI 2006-ig. Itt jön a kérdés, miért?

Na, ez egy sötét korszak a Mercedes életében… Amikor áttértek a vizes bázisú festésre, akkor ütött be a ménkű… egy baktérium telepedett meg az alapozó anyagban és ez megette a kasztnit… Most már tudja a kedves olvasó, miért látni annyi Vito-t, Sprintert, meg egyéb Mercedest kilyukadva és rozsdásan szaladgálni…. Ez a gond minden típust érintett, de a megoldást nem találták meg rá nagyon sokáig… Egy kutató csoport fedezte fel a baktériumot és hozzá az ellenszert…  Ez az időszak egy rémálom minden Mercedes tulajdonosnak….

A második tanács: Ha lehet, a V8-as motor kerüljük, a V12-est meg pláne. Nem a megbízhatóság a gond, hanem a motor hőtermelése… Iszonyat forróság van a motortérben, a hőelvezetés sajnos nincs jól megoldva… Egy kábelköteg cseréje kb 200 ezer forint  V8-as esetén… A V12-es meg horror pénz lesz.

A sorharos 12 szelepes, vagy az erősebb 24 szelepes motor bátran ajánlott. Az automata váltó lehet 4 vagy 5 fokozatú. A kézi váltóval szereltek überritkák.

a harmadik tanács: a tető jó állapotú legyen és üzemképes, a tető csere és javítás nem 2 fillér…

ha van hozzá keménytető, kicsit macerás a tárolása, de ősszel, 16 fok alatt már fel kell tenni, tavasszal levenni.

Ha már mindenképp birtokolni akar egy ilyen autót az olvasó, akkor már csak egy kérdésre kell választ találni. Mik a terveim vele? Na akkor tisztázzunk pár dolgot. Lehet belőle veterán, ha valaki nem ijed meg a követelményektől, hogy OT-s autója legyen. Vagy ha csak magamutogatásra szánja és nem érdekli az állapota, na arra nem biztos, hogy a legmegfelelőbb… Családi autónak nem ideális, mert nagyon szűk az utastere. De ha az olvasó egyik kategóriába sem tartozik és csak az életérzés érdekli amit az autó ad, arra kiváló választás!

 

Mivel ritka, mindig megnézik az utcán haladva, de egyre több ember nyomogatja az ilyen-olyan okostelefonokat és nem foglalkoznak vele, hogy milyen autó is ment el az előbb…

gyári állapotú Mercedes kabriója

 

Az autóm története

A most bemutatásra kerülő autó 1992-es évjáratú, és az előélete is jól ismert. Ez az autó nem maffia és rosszfiú múlttal rendelkező példány. Egy gyári dolgozó vette meg és használta 2005-ig. 2006-ban egy zenész vette meg és használta 2013-ig. Utána Kecskemétre került egy kétgyerekes családhoz. Az autót tőlük vette meg a jelenlegi tulajdonosa 2017-ben, vagyis én. Fél év keresgélés, és kitudja már hány romhalmaz – amiket jó állapotúnak hirdettek meg – átvizsgálásuk után már kezdtem feladni a tervet. Ekkor egy jó barátom találta meg az autót a használtautós oldalon. Rábeszélt, hogy nézzük meg. Én eladtam akkoriban egy telket, egy részéből lett meg az autó végül. A felnijei nem gyáriak, a hátsó lámpák modellfrissítés utániak voltak már és az indexek elől fehér színűre lettek lecserélve. A teteje legalább működött és jó állapotban volt. Az utastér is egy alapos felújításon esett át.  Belefényezve a jobb első sárvédőbe és a jobb hátsó sárvédőbe voltak csak. Az autó utastere is átesett egy kúrán. A modern rádiónak mennie kellet, hogy a helyét átadja a gyári Becker Grand Prix 2000-esnek és a fabetétek is kaptak egy polírt.

 

gyári állapotú Mercedes kabriója

A jobb oldali ajtókárpit átesett egy felújításon, a bal oldalon az ablakemelő nem volt gyári, az ebayről sikerült egyet venni helyette. Sok munkaidő ráfordítással értük el a jelenlegi állapotot. Egy profi autóvillamossági műhelyben a belegányolt elektronikai megoldásoktól is búcsút vett az autó és a hiányzó indexmodul is megjött az ebayről. Az új 300 ezer forint lett volna…

 

gyári állapotú Mercedes kabriója

Van pár tétel, ami veszettül drága tud lenni, de az alkatrészek 85%-a az olcsónak mondható kategóriába tartozik. A fékbetétek kb. 15000 forintot emésztenek fel, de nem kell őket sűrűn cserélni. Jelenleg még vár rá pár, szakműhelyben elvégzendő munka ,de hónapról hónapra egyre közelebb kerül az autó az 1992-es önmagához. A tulaj szeretné a régi gyerekkori Karmann Ghia méltó szellemi utódját minél tovább megőrizni és ritkán ugyan de közlekedni is vele.

gyári állapotú Mercedes kabriója

 

Kattingassák végig a galériát, érdemes:

 

20171007_111046

Kép 1 / 18

Ez a fotó akkor készült amikor az átvétel utáni első hétvégén elmentem vele Szentendrére. Ott lőttem a képeket. Itt jól látszik hogy a hátsó lámpa testek amerikai modellhez valóak. Ez egy német autó német múlttal úgyhogy a hátsó lámpákat, amint lehetett kicseréltük.

 

You may also read!

Elmúlt a VW botrány hatása

Hol van már a dízelbotrány?
Az autóeladási adatok azt mutatják, hogy a Volkswagen emissziós botrányának hatása elmúlt, a

Read More...
Hyundai Sonata Prototípus napelemmel a tetején

Hyundai Sonata Prototípus napelemmel a tetején

A következő generációs Hyundai Sonata prototípusát már tesztelik a dél-koreai utakon. Bár ez magában is hír, a meglesett

Read More...
Peugeot 5008 lett a legjobb vontató

A Peugeot 5008 lett a legjobb vontató

A brit Towing Car of the Year díjátadón kategóriaelsőnek választották meg a Peugeot új generációs szabadidőjárművét. Komoly próbákat

Read More...

Mobile Sliding Menu

Oldalunkon sütiket használunk a felhasználói élmény növelése érdekében. További információkat itt találhat. Elfogadom, Nem fogadom el
482