5 tipp arra, hogy óvja meg autója motorját

In Ajánló
hogy óvja meg autója motorját

Autótulajdonosként teljesen magától értetődőnek tűnik, hogy a volán mögé ülve, a kulcs elfordítása után már indul is az autó. A motor ritmusos zaja sokak számára megnyugtató, de pillanatok alatt rémálomba fordulhat. Ismeretlen zajok, kopogás, teljesítményromlás: ezek a tünetek mind a motor meghibásodását vetíthetik előre.

 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján itthon a lakosság évről évre többet költ személyjárművek alkatrészeire és javítására. Kis odafigyeléssel azonban rengeteget tehet azért, hogy meghosszabbítsa a motor élettartamát, megóvva pénztárcáját is.  

 

A MOL szakértői öt olyan tanácsot fogalmaztak meg, amellyel hétköznapi autótulajdonosként is sokat tehet gépjárműve motorjának védelméért.

 

  1. A motor „légzésének” biztosítása

Ahhoz, hogy egy motor tökéletesen működjön, az egyik legfontosabb dolog, hogy megfelelő mennyiségű levegőhöz jusson, ezért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ellenőrizze a légszűrő állapotát. Ha a szűrő már túlságosan piszkos, szennyezett, akkor nem jut elég oxigén a motorba, így az üzemanyag égetése is rosszabb hatásfokú lesz. Ennek pedig egyenes következménye a fogyasztás emelkedése és a teljesítmény romlása, vagyis a motor gyengülése.

 

  1. Ne hagyja figyelmen kívül a műszerfalon megjelenő jelzéseket!

Evidenciának tűnhet, de vegye figyelembe, ha a járműve műszerfalán különböző figyelmeztetések jelennek meg! Sokan hajlamosak halogatni ezeket a dolgokat, annak ellenére, hogy komoly rizikót vállalnak vele. Nagyon sokat spórolhat azzal, ha azonnal szakemberhez fordul, és nem várja meg azt míg a kis problémából egy sokkal nagyobb keletkezik.

 

  1. Olajszint-ellenőrzés és szakszerű olajcsere

Alacsony olajszint mellett megnő az üzemanyag-fogyasztás, valamint annyira feldúsulnak a szennyezőanyagok (por, kopásrészecskék, égéstermékek) a kenési rendszerben, hogy intenzív kopást idéznek elő. A rendszeres olajszint-ellenőrzéssel és megfelelő motorolajjal megelőzhető a motorok meghibásodása és a katalizátorok élettartama is nagyban növelhető.

 

  1. Megfelelő fagyálló hűtőfolyadék használata

Valószínűleg mindenki látott már a nyári hőségben lerobbant autót, amely az út szélén, nyitott motorháztetővel vesztegelt. E jelenség gyakori oka, hogy a motor túlmelegedett, ezért kiemelt figyelmet kell fordítania erre a veszélyre is. A hűtőfolyadék legfontosabb funkciója, hogy bármilyen hőmérsékleti viszonyok között optimális szinten tartsa az alkatrészek és az olajok hőmérsékletét. Ha nincs kellő mennyiségű hűtőfolyadék a rendszerben, a motor akár maradandó károkat is szenvedhet.

hogy óvja meg autója motorját

  1. Minőségi üzemanyag tankolása

Legyen szó akár dízel-, akár benzinmotorról, általános probléma az üzemanyag ellátó rendszerben keletkező lerakódás, amely a teljesítmény romlásához, nagyobb fogyasztáshoz, ezáltal pedig nagyobb környezetterheléshez vezet. Éppen ezért a MOL tavaly júniusban kifejlesztette az EVO újgenerációs termékcsaládot, amely tisztítja, és tisztán tartja a motort. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az EVO üzemanyagok a régi lerakódásokat feltisztítják, így a motor megtartja újkori rugalmasságát, gyorsulását, fogyasztását és tisztán tartja az üzemanyag ellátó rendszert. Az EVO benzin használata során 99 százalékkal kevesebb lerakódás keletkezik, míg az EVO diesel üzemanyag esetében 45 százalékos pozitív változás figyelhető meg.

You may also read!

Megfelelően gyors évkezdet

Megfelelően gyors évkezdet

SOLID Racing Team – Rebenland Rallye - 2019. 03. 15-16. Merencsics Árpád - Laboncz László, Suzuki Swift Gti MK1

Read More...
Csomós Mixi: Itthon és külföldön is szeretnénk versenyezni

Csomós Mixi: Itthon és külföldön is szeretnénk versenyezni

Csomós Mixi és Nagy Attila vegyes érzelmekkel gondol vissza a 2018-as évre, több verseny is máshogy alakult, mint ahogyan azt a srácok előzetesen eltervezték, illetve nagyon sok hasznos tapasztalattal és élménnyel lettek gazdagabbak.

Read More...
A legjobb autós hétvége – AMTS 2019

A legjobb autós hétvége – AMTS 2019

Most hétvégén rendezik az idei Autó-Motor és Tuning Show-t a Hungexpo területén. A legnagyobb magyar szezonnyitó rendezvény az autók világában március 22-én pénteken nyit, és egész hétvégén megtekinthető.

Read More...

Leave a reply: