Fogasy: Nehéz feladat volt – Hősies küzdelem a Nyíregyháza Ralin

In sport
Nehéz feladat volt - Nyíregyháza Rali

Az abszolút kilencedik helyen végzett Fogasy Gergely és Berendi Dávid a jövőévi magyar Európa-bajnoki futam kandidálóversenyén, a Nyíregyháza Ralin. A páros a megszokott Peugeot 208 T16 helyett új autóval, egy Skoda Fabia R5-tel állt rajthoz. Az igazi ralipályák és az időjárás viszontagságai mellett tehát még az autó kitapasztalása is kihívás volt a számukra.

 

Nehéz feladat volt - Nyíregyháza Rali

„Az előrejelzések szerint sokkal tisztább időjárásra számítottunk, még örültünk is neki, hogy száraz, jó idő lesz, de nem az lett – mondta Fogasy. – Nagyon jó versenyen vehettünk részt, nagyon jó pályákon. A köd, a helyenként nedves, helyenként száraz út is komoly kihívást jelentett, amit azért sokkal jobb lett volna egy olyan autóval teljesíteni, amit már ismerünk.

 

Nehéz feladat volt - Nyíregyháza Rali

A Skodával hétfőn volt egy rövid tesztünk, de igazán a versenyen tudtuk kipróbálni. Az érezhető volt rajta, hogy modernebb technika, mint a Peugeot és ha valaki kitapasztalja, akkor gyorsabban is lehet vele menni. A Skoda gyár szerint ehhez kb. kétezer gyorsasági kilométert kell teljesíteni vele. Mi most a tizedénél tartunk.

 

A Peugeot-nak már minden rezdülését ismerem, de a Skoda még okozott meglepetéseket, főleg akkor, amikor ötödik telin egyszer csak elengedte a hátulját és megforogtunk. Szerencsére az úton maradtunk, és amikor megálltunk, csak egy egyest kellett kapcsolnom és mehettünk is tovább.

 

Nehéz feladat volt - Nyíregyháza Rali

Érdekes érzés volt az is, hogy azt gondoltam, könnyebb vezetni a Fabiát, de valahogy a tempót nem érzem benne annyira, mint a Peugeot-ban.

 

Nehéz feladat volt - Nyíregyháza Rali

 

Az eredménnyel természetesen nem vagyok elégedett. Azt gondoltam, hogy hamarabb ráérzek az autóra és jobban tudunk vele menni, de úgy látszik, ehhez több idő kell.

 

A Mikulás Ralin szeretnénk a tapasztalatainkat tovább gyarapítani.

 

Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményei

Rebenland Rali: műszaki hiba miatt kiestek

Lavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely

Opatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. hely

Velenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. hely

Casentino Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 14. hely

Baranya Kupa: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 4. hely

Nova Goricia Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely

Nyíregyháza Rali: abszolút 9. hely

 

Nehéz feladat volt - Nyíregyháza Rali Nehéz feladat volt - Nyíregyháza Rali

 

You may also read!

Több mint tíz évre előre fedezi akkumulátorigényét a Daimler

A Daimler AG 20 milliárd euró értékben  szerez be akkumulátorokat 2030-ig
A társaság jövőbeni akkumulátorigényeihez tartozó pénzügyi fedezet

Read More...

Tim Gábor dobogós a Mikulás Rallye-n az új autóval

A több nehézséget, három kiesést, de végül kategória harmadik helyet hozó Rallye2 szezon végeztével volt hiányérzet Tim Gáborban

Read More...
Védelmi hiba? – Csillagtalan a FIAT PANDA is

Védelmi hiba? – Csillagtalan a FIAT PANDA is

Az EURO NCAP törés teszten egy csillag sem jutott a Fiat Pandának. Legutóbb a Fiat Punto kapott ilyen minősítést 2017 decemberében.

Read More...

Leave a reply:

Mobile Sliding Menu