Picit visszaesett a LADA értékesítése 2018-ban

In hír
LADA értékesítése 2018

A LADA jelenleg négy újgenerációs modell – Vesta, Granta, Kalina, 4×4 – 13 típusát forgalmazza Magyarországon. A 4×4, vagyis régi, ismertebb nevén Niva, elsősorban vadászok, erdészek, horgászok kedvelt hobbiautója, amelyből az elmúlt évben 270 darabot vásároltak itthon. A Grantából 105, Kalinából 145, Vestából pedig 359 darab talált gazdára.

Utóbbinak különösen a Sedan típusa volt a legkelendőbb: az összes eladott Vesta közel 70%-át ez a modell tette ki. A piaci trenddel ellentétben, Ladát 90/10 arányban inkább magánszemélyek vásárolnak. A többségnek már van egyfajta kötődése a márkához, de az új megjelenésű Vesta a fiatalabb, 35+-os korosztály számára is opció.

2018-ban összesen 879 új Ladát helyeztek forgalomba és adtak át. „Habár a 2018-as adataink alulmaradnak a 2017-eshez képest, mégis elégedettek vagyunk az eredményeinkkel” – árulta el Pataki András, a LADA Hungary cégvezetője. „A LADA márka ismertsége, népszerűsége töretlen, ár-érték arányban pedig a legjobb kínálattal mi rendelkezünk a piacon. A tavalyi, alacsonyabb értékesítési mennyiségnek az egész autópiacot érintő, új károsanyag-kibocsátási normára való átállás, és az ennek következtében történő gyártáskiesés az oka. A keresleti előrejelzés alapján azonban több új magyar LADA tulajdonos is lett volna 2018-ban, ha nem alakul ki ez a sajnálatos készlethiány.”

 

A LADA statisztikái is alátámasztják azt a fogyasztói magatartásra való következtetést, hogy ha egyszer járművásárlásra adják fejüket a magyarok, akkor egyre magasabb felszereltségi szinttel kérik választottjukat. Így a LADA választék legdrágább modellje, a megemelt szabadmagasságú ötajtós crossover, a Vesta SW Cross értékesítése is jelentős mértékűvé vált. Ráadásul ár-érték arányban ezek az autók az átlagnál magasabb felszereltségűek, alapból jár hozzájuk többek között az első ülésfűtés, a légkondicionáló, a parkolást segítő hátsó ultrahangos rendszer, valamint a multifunkciós kormánykerékről vezérelhető sebességtartó automatika.  Egy LADA Vesta vásárló átlagosan valamivel több, mint 4 millió forintot költ Ladájára, és olyan extrákat választ bele, mint például a robotizált váltó, a beépített navigáció vagy a multimédia rendszer.

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×