Egyesülhet a FiatChrysler és a Renault

In hír

A világ egyik legnagyobb autógyártója jöhet létre

A FiatChrysler megerősítette a hírt, a vállalat egyesülési ajánlatot tett a francia autógyártónak, a FiatChrysler tervei szerint az egyesített vállalat 50 százalékban az FCA, 50 százalékban a Renault részvényeseinek tulajdonában lenne.

Lapértesülések szerint egyesülhet a FiatChrysler és a Renault. A francia Les Echos úgy tudja, hogy a tervet múlt hét pénteken a Renault elnöke már be is mutatta a francia pénzügyminiszternek, Bruno Le Maire-nek, a lépésre azért lehetett szükség, mert a francia állam a Renault nagyrészvényese, 15 százalékos állami tulajdonban van a francia autógyártó. Közben a Wall Street Journal azt az értesülést kapta, hogy a két autógyártó több opciót is vizsgál az egyesülésre, a forgatókönyvek között részvénycsere is szerepel. Szintén lapértesülés, hogy a Renault menedzsmentje ma reggel tart ülést, és akár már ma napközben bejelenthetik a két autógyártó egyesülését.

Zajlik az iparági konszolidáció

A két autógyártó között már hetek óta folynak egyeztetések, amelyek az utóbbi napokban pörögtek fel, és a múlt hét végére juthattak el a felek a megállapodásig. A tárgyalásokon fontos téma volt a munkahelyek biztonsága Olaszországban és Franciaországban.

Az autóiparban az elmúlt években egyre több az együttműködés különböző szinteken a versenytársak között, hiszen az autóipar átalakulásával (elektromos hajtás, önvezető autó stb.) magasak a fejlesztési költségek, amit a gyártók igyekeznek megosztani egymás között. Zajlik az iparági konszolidáció is (lásd PSA+Opel), amelyben egyre nagyobb autóipari konszernek jönnek létre, amelyek mérethatékonyan tudnak működni, ebbe a képbe lehet beilleszteni az esetleges FiatChrysler-Renault-dealt is.

A két autógyártó egyesülésében egyébként van logika, a FiatChrysler jelenléte erős Észak-Amerikában, ott profitábilisan működik, miközben Európában veszteséges, ezzel szemben a Renault Európában erős, miközben nincs jelen Észak-Amerikában, ráadásul, míg a FiatChrysler a kisteherautók piacán erős, addig a Renault-nak már van tapasztalata az elektromos hajtással, vagyis összességében jól kiegészítené egymást a két cég. Az egyesülés segítené a kapacitások jobb kihasználását is, az FCA európai üzemeinek többsége ugyanis 50 százalékos kapacitáskihasználás alatt működik.

A tavalyi eladási számok alapján a két cég éves szinten 8,7 millió autót ad el, amivel az egyesített vállalat a Volkswagen és a Toyota mögött a világ harmadik legnagyobb autógyártója lenne, megelőzve a General Motorst.

Forrás: portfolio.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×