Stratégiai partnerséget kötött a napokban a Vitesco Technologies és a Renault csoport. Az együttműködés célja egy egyedülálló, úgynevezett „One
A Renault vezérigazgatója, Luca de Meo óva intett attól, hogy az autóipar tovább gyorsítsa a teljesen elektromos modellek bevezetését.
Mindhárom autógyártó egy-egy kiválasztott piaci régiójára összpontosít a jövőben, a másik kettő pedig a keze alá dolgozik Átszervezi együttműködését a
5 milliárd eurós, állami garancia mellett nyújtott hitelről egyezett meg nagybankokkal a Renault A Renault eladásai már a válság előtt
Még támogatás nélkül is hatmillió forint alá mehet a Dacia elektromos autójának ára Pár napja mutatta be a Dacia az
A korábbi forgatókönyveket átírta a magyar autópiac. Februárban csökkentek az eladások, a legnépszerűbb autók listáját pedig nem egy Suzuki,
A Twingo ZE még 2020-ban a piacon lehet A francia autógyártó is teljes erejével az elektromobilitással foglalkozik mostanra. Épp a
Dübörög a gyártás Romániában Az első nyolc hónapban 4,57 százalékkal bővült a román járműgyártás az egy évvel korábbihoz képest -
Az idei év első felében elveszítette tavalyi második helyezését a globális autóeladásokban a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség és a harmadik
A világ egyik legnagyobb autógyártója jöhet létre A FiatChrysler megerősítette a hírt, a vállalat egyesülési ajánlatot tett a francia autógyártónak,