Nem várt fordulat jöhet a járműiparban

In autóipar, hír

Sokasodnak a jelek

Előfordulhat, hogy az autóipari cégeknél bejelentett költségcsökkentések elsősorban a fejlett országok drágábban működő üzemeit érintik a közeljövőben, eközben az olcsóbb munkaerőt biztosító feltörekvő régiók még profitálhatnak is a gyártósorok áttelepítéséből. A nyáron leépítéseket beharangozó Bosch most több száz munkavállaló felvételét tervezi Romániában. A napi.hu érdeklődésénkre a cég inkább kitérő választ adott, de egyértelmű cáfolatot nem. Kolozsvár melletti üzemükben – egyebek közt – e-kerékpárokhoz is gyártanak elektronikus vezérlőegységeket. Ez az üzletág jelenleg nagyon sikeresnek számít.

Nem biztos, hogy a járműiparában megindult lassulás – a 2008 utáni válsághoz hasonlóan – a világ szinte minden pontján visszaveti a termelést az üzemekben. Mivel még mindig nem tudni, hogy pontosan mekkora a baj, megtörténhet az is, hogy a hangsúly csak a struktúraváltáson lesz – például az elektromobilitás térhódításán, illetve a személyi jellegű kiadások csökkentésén.

Ezt a forgatókönyvet egyértelműen erősítette a Volkswagen döntése, amely tavasszal 3 ezer fős létszámcsökkentést jelentett be pozsonyi gyárában, miközben a minap egy új törökországi üzem felépítéséről határozott. Az új 1,54 milliárd dolláros beruházással kialakítandó egység a beszállító cégekkel együtt mintegy 5 ezer új munkahelyet létesíthet, éves termelési kapacitása pedig 300 ezer autó lenne. 

Hasonló jelenséget tapasztalni a járműipari beszállítók kábelkorbács-konfekcionálási üzletágánál, ahol már évekkel ezelőtt megkezdték a munkafolyamatok kitelepítését hazánkból is, elsősorban a Balkán és a posztszovjet országok irányába. Iparági hírek szerint manapság már onnan is igyekeznek továbbvinni a gyártást főképp Észak-Afrikába és Törökországba. Emiatt itthon is megjelentek olyan félelmek több multinacionális gyártónál, hogy a kábelkorbácsokhoz kapcsolódó eszközök – például a szenzorok – gyártási folyamatait logisztikai és hatékonysági okokból tőlünk délre fogják áttelepíteni. Konkrétumokat azonban még lapunk nem ismer.

Az ehhez hasonló trendek beindulása vesztessé teheti Magyarországot az alacsony hozzáadott értékű munkáknál, ha viszont azt nézzük, hogy nálunk egy autóipari mérnök még mindig a felét-harmadát keresi, mint németországi társa, akkor a bonyolultabb munkafolyamatoknál akár még profitálhat is az ország a költségcsökkentésekből.

Mit terveket sző a Bosch?

A világ elsőszámú járműipari beszállítója, a Bosch igazgatótanácsi elnöke Volkmar Denner, augusztusban vállalati szintű leépítéseket harangozott be. A multicég sajtóosztálya a következőt válaszolta: “az év elején jeleztük, hogy 2019-ben a globális GDP 2,3 százalékos csökkenésére számítunk, ami a legtöbb piaci szegmensünket érinti. Ez pedig több országra is hatással lesz. Hogy a magyarországi telephelyek tekintetében milyen konkrét hatás várható, még nem lehet teljes bizonyossággal előre jelezni. A Bosch már a korai fázisban elkezdte a felkészülést ezekre a kihívásokra és mindent megteszünk Magyarországon is, hogy sikerrel vegyük ezeket az akadályokat. A piaci átalakulást a munkaerő vonatkozásában elsősorban a munkatársak át- és továbbképzésével segítjük és törekszünk arra, hogy körültekintő tervezéssel, a munkaerő átcsoportosításával a létszámcsökkenés hosszú távon elkerülhető legyen Magyarországon”.

A Napi.hu úgy tudja, hogy a cég hatvani gyárában már létszámstop van érvényben. Erre a következő reakciót adták: “a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél 2019 első félévében az üzletmenethez és a szezonalitáshoz kapcsolható létszámmozgás a szokásos mértéket nem haladta meg”.

Ugyanakkor az az információ jutott el hozzánk, hogy a Bosch több száz munkavállaló felvételét tervezi Romániában. A társaságnál elmondták: “a romániai Bosch-csoportnak két autóelektronikai gyára van, a Kolozs megyei Jucu községben (Zsuk) és Blajban (Balázsfalva). Mindkét telephely jelentős fejlődést ért el 2018-ban. 2019-ben a Bosch tovább erősíti pozícióját az országban, és a gazdasági környezet egyre növekvő kihívásainak figyelembe vételével működési területének bővítésére törekszik a felmerülő igényeknek megfelelően. A vállalat ebben az évben mérsékelt létszámnövekedésre számít. Jelenleg a fluktuáció és a megnövekedett rendelések mennyisége miatt mindkét gyárban vannak nyitott pozíciók irodai és gyártási munkakörbe is”.

Az elektromobilitás ellensúlyozhatja a visszaesést

A Bosch zsuki üzeméről érdemes tudni, hogy elektronikus vezérlőelemek gyártására szakosodik: járműbiztonsági, vezetési és parkolási segédeszközökhöz készít alkatrészeket, valamint motor és légzsák vezérlőegységeket hoz létre. Ezek mellett pedig az elektromos bicikli (eBike) meghajtórendszerek elektronikus vezérlőegységeit is itt gyártják.

Magyarországon nem annyira közismert, hogy a Bosch immár 10. évfordulóját ünneplő eBike Systems üzletága a világ egyik legjelentősebb szereplőjévé tette a céget az e-biciklik piacán. A német cég számos újítást vezetett be a városi és rakománykerékpárok szegmenségben, a biztonság és a digitalizálás területén, valamint fontos szerepe volt, hogy az e-biciklik a kerékpáros piac középpontjába kerültek.

A táraság erről csak részleges adatokat tesz közzé: annyi bizonyos, hogy 2018-ban több mint egymillió e-biciklit adtak el csak a németeknél, ami 36 százalékos bővülés. A legnagyobb felvevőpiacuk Európa, azon belül is Németország és Svájc, de már Ausztráliában és Ázsiában is egyre nagyobb az érdeklődést tapasztalnak termékeik iránt. A masszív növekedésre tekintettel a gyártó úgy döntött, hogy 2020-tól egy külön e-kerékpár divíziót hoz létre. Ez az új egység nemcsak az elektromos biciklikért lesz felelős, hanem haszongépjárművek villamosításán is dolgozik majd. A termékportfólió a lehetséges alkalmazások teljes körét lefedi: a teherkerékpárok hajtóművétől, a könnyű haszongépjárművek – például a német postánál használt StreetScooterek elektromos motorjainak gyártásáig.

Számos közlekedésbiztonsági és hálózatba kapcsolt megoldás fejlesztése mellett a Bosch jövőre jelentősen megújítja zászlóshajó modelljét a Performance Line CX rendszert. Ezzel az új szériás e-biciklik Bosch motorja 50 százalékkal kisebb és 25 százalékkal könnyebb – vagyis mindössze 2,9 kilogrammos – lesz. Az új kerékpárokat az eddig 500 Wh (Wattóra) helyett 650 Wh-s akkumulátorral szerelik fel, amely így 25 százalékkal nagyobb hatótávolságra lesz képes.

Forrás: napi.hu

You may also read!

felújított BMW 530 MLE

Negyven év után hazatért egy legenda: a felújított BMW 530 MLE


A BMW Group Rosslyn-i gyárában október 8-án leplezték le az 1970-es években épült versenyautó-legenda, a BMW 530 Motorsport

Read More...

Bulgária nagyon szeretné a Volkswagen-gyárat


Bulgária emeli a tétet
Röviddel azután, hogy a Volkswagen-csoport (VW) kedden elhalasztotta a döntést a Törökországban tervezett autógyára

Read More...
BMW 2-es Gran Coupe

Nem túl szép a BMW 2-es Gran Coupe


Régen a kupé a sportos kétajtós autót jelentette általában keret nélküli ablakkal. A felsőbb kategóriákban már évek óta

Read More...

Leave a reply: