Jön a világ leginkább környezetbarát divatterepjárója

In elektromos autók, hír

Egy középkategóriás elektromos SUV, mely nem kerül sokba, és nem mellesleg rengeteg újrahasznosított anyag található benne.

A Fisker nyilvánosságra hozott néhány kedvcsináló fotót arról a világ leginkább környezetbarát divatterepjárójának kikiáltott modelljéről, mely teljes pompájában január 4-én fog bemutatkozni. 

A keresztségben Fisker Ocean nevet kapott újdonságra már november 27-től le lehet adni az előrendeléseket, az első autókat azonban várhatóan csak 2022-ben lehet majd átvenni. Az árcédulán az ígéretek szerint 40 ezer dollárnál, vagyis 12 millió forintnál szerényebb összeg lesz olvasható.

Ezért az összegért cserébe egy olyan autó lehet a miénk, melyben több alkatrész is újhasznosított műanyagból és gumiból, illetve különböző vegán anyagokból készül. A 4,64 méter hosszú Fisker Ocean 80 kWh kapacitású akkumulátora egy feltöltéssel mintegy 480 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé, a villanymotor(ok) specifikációit azonban egyelőre sűrű homály fedi.

A felár ellenében összkerékhajtású kocsi tetejét nagy hatékonyságú napelemek borítják, melyek segítségével tovább lehet növelni a hatótávolságot.

Forrás: hvg.hu

 

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×