Fokozatosan áll vissza a termelés a hazai autógyárakban

In hír

A mai napon újraindult a termelés az Audi győri gyárában

A vállalat korábban kijelentette, a Volkswagen konszernnel egyeztetve átfogó intézkedési csomagot dolgozott ki. Az Audi Hungaria valamennyi szakterületén következetesen megvalósítja az ebben megfogalmazott óvintézkedéseket, melyekkel természetesen a magyar egészségügyi hatóságok előírásaihoz is igazodnak. Ennek egyik sarkalatos pontja a távolságtartás. A vállalat a munkatársak személyes érintkezési lehetőségeit már hetekkel ezelőtt a minimumra csökkentette. Azokon a munkahelyeken, ahol a munkavégzést fenn kell tartani, a 1,5 méteres biztonsági távolságot be kell tartani.

Az Audi Hungaria nem csak a munkahelyen, hanem már a munkába jutás során is fokozott figyelmet fordít a munkatársak egészségének védelmére. A vállalat megduplázta szerződéses járatai számát, valamint folyamatos a buszok fertőtlenítése is. Ezen intézkedésnek köszönhetően itt is megvalósítható a kötelező távolság betartása – írták.

A Magyar Suzuki még kivár az újraindulással

A Magyar Suzuki Zrt. minden korábbinál összetettebb egészségügyi biztonsági intézkedéseket vezetett be, így az esztergomi gyár készen áll a termelés újraindítására – közölte az autógyártó. Egyműszakos munkarendben, előre láthatóan két hét múlva indulhat újra a termelés.

A vállalat ezzel párhuzamosan folyamatosan elemzi a piacok alakulását, figyeli az esetleges további belföldi és külföldi kormányzati intézkedéseket, amelyek tükrében hetente felülvizsgálja az indulás időpontját. A Magyar Suzuki előre láthatóan április 27-én indítja el termelését egyműszakos munkarendben.

Mercedes: fokozatos gyártásindítás

A munkamegszakítás a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban 2020. április 27-ig bezárólag tart majd. Az elengedhetetlenül szükséges területek működését (mint például az ún. veszélyhelyzeti munkavégzés) továbbra is biztosítjuk, ezeken a részlegeken a munkatársak létszámát minimálisra csökkentettük, megfelelő védelmükről továbbra is gondoskodunk.

„A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. célja továbbra is az, hogy a dolgozók munkahelyét és bérét lehetőleg hosszútávon biztosítani tudja. Vállalatunk továbbra is egyeztet a szakszervezetekkel egy minden fél számára megnyugtató megoldás közös kialakítása érdekében” – hangsúlyozza a cég.

„A kecskeméti gyár 2020-április 28-tól fokozatosan indítja újra termelését. A fokozatos gyártásindítás alatt először egyműszakos munkarendben történik majd a munkavégzés. A felfutást ezt követően rugalmasan alakítjuk majd, így biztosítva a gyors reagálás képességét. Továbbra is munkavállalóink egészsége és biztonsága a legfontosabb, ezért további szigorú higiéniai- és védőintézkedéseket vezetünk be, amelyek részleteiről a későbbiekben adunk bővebb tájékoztatást” – olvasható a közleményben.

Forrás: portfolio.hu

You may also read!

benzines Porsche

A Porsche nem engedi el a benzinmotorokat, inkább fokozza a további fejlesztéseket

A belsőégésű motorokat gőzerővel fejlesztik, így a Porsche 2030 után is gyárt majd benzinmotoros autókat.  Oliver Blume a stuttgarti gyár

Read More...
Dacia Duster

A legelső Dacia Duster 40 éves

Tudta, hogy az ARO 10-et a jól ismert Duster néven már 40 évvel ezelőtt forgalmazták Nyugat-Európában? A Dacia Duster az

Read More...
XX. Oldtimer Show

Áprilisban jön a XX. Oldtimer Show!

2025 április 12-13-án ismét megrendezésre kerül Magyarország legjelentősebb veterános eseménye, a XX. Oldtimer Show. Gyönyörű állapotú oldtimer autók és

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights