Lehet, hogy júliusban újraéled a magyar autósport

In sport
magyar autósport

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) iránymutatása szerint augusztustól lehet tervezni Magyarországra nemzetközi autóverseny-sorozatok futamait, ebből adódóan júliusban talán már elindulhatnak az országos bajnokságok – mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

    A sportvezető az M1 aktuális csatornának hétfőn úgy nyilatkozott, a május végi Ózd-Salgó rali megrendezése még nem reális, dolgoznak a versenynaptár átszervezésén, és megpróbálják pótolni ezt az eseményt is az év folyamán.
    “Mi készen állunk és a versenyzők is nagyon várják, hogy újra autóba üljenek, de sajnos ha enyhítenek is a korlátozó intézkedéseken, 20 nap akkor is kevés lenne arra, hogy összerakjunk és elindítsunk egy magyar bajnoki futamot” – jelentette ki Oláh Gyárfás. Hozzátette, van rá esély, hogy a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnye a címvédő Michelisz Norberttel mégis ellátogasson idén a Hungaroringre, miután a koronavírus-járvány miatt az eredetileg április végére tervezett versenyhétvégét törölni kellett.

magyar autósport
    “A promóter egy teljesen új naptárban gondolkodik, amelyben az ázsiai helyszínek helyett csak európai állomások szerepelnének, közte a Hungaroringgel” – nyilatkozta az MNASZ elnöke, aki szerint, ha elfogadásra kerül ez az alapjaiban módosított program, akkor abban szerepelni fog a mogyoródi Forma-1-es pálya.
    Oláh Gyárfás elmondta, az F1-es nagydíjak időpontjai azok, amelyek a leginkább “kőbe vannak vésve”, a módosítás ugyanis abban a sorozatban jóval bonyolultabb folyamat.
    “A mostani helyzet szerint egyre valószínűbb, hogy Ausztriában indul a Forma-1-es idény, majd a Brit és a Magyar Nagydíj következne, és remélhetőleg Magyarország augusztus elején képes lesz megrendezni a futamot” – fogalmazott a FIA offroad bizottságának elnöke, a motorsport világtanács üléseinek magyar résztvevője.
    A gyorsasági kamionos Európa-bajnokság magyarországi állomásáról Oláh Gyárfás azt mondta, az áprilisról elhalasztott eseménynek van egy kijelölt júniusi időpontja, de végleges döntés még nem született arról, hogy valóban megrendezik-e akkor.
    Az MNASZ elnöke kitért arra is, hogy a hazai szövetség a ralisoknak indított egy olyan online bajnokságot, amelyben a licenccel rendelkező versenyzők indulhattak el. A szimulátoros viadal öt kategóriában zajlik, az első, négy versenyből álló szakasznak a héten lesz vége, és minden bizonnyal májusban is folytatódik a virtuális versenyzés.

 

Forrás: MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Hankook Abroncsadományozás

Májusban indul a Hankook Abroncsadományozási Programja

A Hankook másfél évtizede segíti a közlekedésbiztonságot minőségi gumiszettek adományozásával 2025-ben közel 130 szervezet jutott prémium gumiabroncsokhoz Idén

Read More...
Lexus LFA

V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt: nem V10-es lesz,

Read More...
DeTomaso Pantera

Ennek a Jim Farley által eladott ritka sportautónak meglepő Ford-története van

Jim Farley, a Ford elnök-vezérigazgatója nemrégiben egy látszólag a Fordhoz nem kapcsolódó ügy miatt került a címlapokra: 1972-es DeTomaso Pantera

Read More...

Mobile Sliding Menu

×