Gyönyörű májusi tereprally

In sport
tereprally

Május harmadik hétvégéjén Pápoc települése adott otthont a Tereprally Iskola és edzés a BIOEXTRÁVAL elnevezésű eseménynek, ahová – két hónapnyi bezártság után – nagyon szép számú mezőny gyűlt össze.

tereprally

A tereprally iskola most már hagyománynak mondható, ahol az újoncok megismerhetik és elsajátíthatják a sporttal kapcsolatos információkat. Emellett lehetőséget ad a szakág versenyzői számára, hogy teszteljenek. A kezdeményezés Garamvölgyi Zoltántól származik, aki korábban a Mams Tereprally szakág vezetője volt és számos nemzetközi versenyt rendezett.

tereprally

„Már nagyon hiányzott ez a közeg és a benzingőz, pedig csak két hónap telt el az előző iskolánk óta. Számítottunk rá, hogy mindenki szeretne kimozdulni otthonról és a várakozásunknak megfelelően sokan jelentkeztek a pápoci eseményre. Nagyon boldog vagyok, hiszen szinte mindenki el is jött és egy nagyszerű, családias és jó hangulatú vasárnapot töltöttünk együtt. Ismét voltak újoncaink és olyanok is, akik korábban más szakágak versenyein megméretették már magukat” – árulta el Garamvölgyi Zoltán.

tereprally

A pálya egy kilenc kilométeres szakasz volt Pápoc határában, amibe igyekeztünk mindenféle részt beletenni. A média nagy örömére volt itt ugrató, virágmező és közel jártunk ahhoz, hogy vizes pálya is legyen, hiszen vasárnap hajnaltól az időjárás, mostanában nem egy megszokott, esős arcát mutatta.

tereprally

„Reggel az időjárás kicsit meglepett mindenkit, majd hirtelen fordulatot vett és 11 óra magasságában már porzott a pálya. Nagyon hálás vagyok Pápoc településnek és a polgármester úr maximális hozzáállásának, továbbá a veszprémi sportbíróknak, akik nélkül nincs sem iskola, sem verseny. Nagy szeretettel fogadtak bennünket és alig jöttünk el, de már várnak is vissza minket. Szerencsére van igény a programunkra, ezért három hét múlva ismét becsöngetünk” – tette hozzá Garamvölgyi Zoltán.

tereprally

Mindenkit örömmel várunk bármilyen autó-, motorsportos múlttal vagy a nélkül június 6-án, szombaton.

A Tereprally Iskola és edzés a BIOEXTRÁVAL igaz véget ért, de aki kíváncsi hogyan is néz ki egy ilyen esemény vasárnap a Sport1 Tv-n visszanézheti.

 

forrás: rallyheart.hu

You may also read!

F1 - Lebegő csődök

F1 – Lebegő csődök és kivonulások

A világ legnézettebb autós versenysorozata mostanában komoly átalakuláson megy keresztül. Ha ez nem lenne elég, a 2020-as idényben még

Read More...
Tervezz álomautót fagylaltért

Tervezz álomautót, fagylalt lesz a jutalom!

Május utolsó vasárnapján rajzaikkal is fizethetnek a gyerekek. Minden alkotás egy gombóc fagylaltot ér Balatonfüred egyik legjobb cukrászdájában. A gyereknapi

Read More...
új Santa Fe első képe

A Hyundai Motor egy pillantást engedett az új Santa Fe-re

Az új Santa Fe első képe a SUV masszív, mégis szupermodern kialakításáról árulkodik. A koreai gyár először kínálja a modellhez

Read More...