Hozták a tavalyi formájukat – Vértes Rallye beszámoló

In sport
Vértes Rallye beszámoló

Lemásolta tavalyi székesfehérvári sikerét a Speed Technika Hondás párosa, a Neukirchner András – Németh 16V Péter duó. Igaz egy évvel korábban Rallye2 abszolútot, idén pedig egy osztállyal feljebb az ORC 13-as kategóriáját nyerték meg.

András és Péter a nagyszerű eredmény mellett az ORC 2WD-ben második helyet, míg az ORC nagy abszolútban az előkelő nyolcadik helyet szerezte meg.

Vértes Rallye beszámoló

„Jó versenyt zártunk és boldogok vagyunk a győzelmünk miatt. Nagyon hajtottunk az ORC 2WD-re is, de azt sajnos nem sikerült megnyernünk, de az eredményünk így is szépen csillog” – kezdte a beszélgetést Neukirchner András, majd hozzátette. „Az első körben slick gumikon mentünk ki és az oroszlányi gyorsaságin leesett az eső. Emiatt biztonságit autóztunk és ez fél perc hátrányba kerültünk.”

Vértes Rallye beszámoló

Több szakaszgyőzelmet is bezsebeltek és csak egy kisebb problémájuk volt, ami nem veszélyeztette a győzelmüket.

„A csapattól nagyszerű autót kaptunk, ami végig hibátlanul működött. Egyetlen apró műszaki hibánk volt a harmadik körben a fokozat kijelző a harmadikat és a negyediket nem jelezte külön. Mire felfogtam, hogy negyedikben vagyunk, de harmadikat mutat, eltelt egy kis idő, de szerencsére a kategória első helyét ez nem veszélyeztette” – tette hozzá András.

A folytatásban a Rally Hungary versenyre készülnek, amit november első hetében Nyíregyháza térségében rendeznek.

„A régi önmagamhoz képest még nem vagyok 100%-os, de Petitől nagyon sok segítséget kapok, amikor kicsit bizonytalankodok. Készülünk Nyíregyházára, ahol ott szeretnénk folytatni, ahol most abbahagytuk” – zárta a beszélgetést András.

Vértes Rallye beszámoló

Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Mirelit Mirsa Zrt., Well Done St. Moritz Termelő Kft., TMI Épületmenedzsment Kft., IEJ Zrt., Balogh Szerviz-Trans Kft., Chevigen Kft., NK-Gép Kft., Ak Steel Kft., Choko Kft., Fiscat Online Pénztárgép, Kereken-Oil Kft., Ikan Kft., Prior Kft., Alox Kft., KBT Dekor Hungary Kft., PSL Hungary Kft., Röplap Bt., Bios Kft., Twolex Kft., Centrum Oil Kft., Festék szertár Kft., Festék Mester Kft., Centrum logisztika Kft., Pannon Led Kft., Bervent Hő – és Légtechnikai Kft., Arrabona Konstrukt Kft., Abacus-Audit Kft., S. O. S. Cargo Kft., Sprintcamion Zrt., Limerence-Trust Kft., Ecovictum Kft., Maschinenring Magyarország Kft., Onyx Solutions Kft., TT Gumiabroncs Bt.,  Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Telor Elektromontage Kft., Papp-Gumi, Teherati 2006 Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Berger Stanc Kft., Dr. Kam

 

forrás: rallyheart.hu

You may also read!

Starman a Tesla-ban elhaladt a Mars mellett

Több mint két éve indította a SpaceX a Starmant az űrbe, egy Tesla Roadster volánja mögé ültetve. Az autó

Read More...

Volkswagen ID.3 megkapta az 5 csillagot az EuroNCAP töréstesztjén

Még csak egy hónapja kapható a piacokon az Volkswagen ID.3 de már több baleset szerencsétlen részese volt. A német

Read More...

Dacia Duster Pick-up, a román mindenes

A Dacia még idén piacra dobja a Duster pick-up verzióját, de egyelőre csak Romániában lesz kapható. A nyitott rakodóterű

Read More...