A VW Golf GTI-t 240km/órával üldözték a rendőrök

In hír, Téma

Letartóztatták a VW Golf sofőrjét Hollandiában, miután egy nagy sebességű üldözés végén elállták az útját és szó szerint kitépték az autóból az utasával együtt (nyilván nem minden ok nélkül).

Az üldözés előtt egy rendőrautó zárta az utat a Golf elől, hogy kivezesse a kijárat felé. Ahelyett, hogy követné a rendőrautót és alávetné magát az intézkedésnek, a Golf GTI sofőrje inkább egy hirtelen manőverrel visszahajt az autópályára és a motor teljesítményét kihasználva menekülésbe kezd, nagy tempóval megy el a bekötőúton haladó rendőrök mellett.

A Golf sofőrjének nem volt szerencséje, a szalagkorláttal elválasztott út újra összekapcsolódik az autópályával, így gyorsan üldözőbe vehették a gyanúsítottat. A rendőrautó Dashcam felvételein látható, hogy helyenként 240 km/órával is száguld a rendőrautó és így sem tudja a lépést tartani a VW Golf-al.

A menekülő sofőr valószínűleg úgy gondolta, hogy jó eséllyel meglóg a hatóság elől, de miután letért az autópályáról és egy kisebb mellékútra hajtott, hamarosan bekapcsolódott egy másik rendőrautó is az üldözésbe, amely később az úton keresztbe állt és megakadályozta a menekülés folytatásában. A felvételen látható, hogy a megállás után a két személyt agresszívan kihúzták a Golf-ból és őrizetbe vették őket.

A Westlanders helyi sajtó jelentése szerint a sofőrnek nem volt érvényes vezetői engedélye. Ezenkívül a rendőrség nagy mennyiségű készpénzt talált, amelyet a gyanúsított megpróbált elrejteni az autóban. A pénzt és az autót is lefoglalták a rendőrök.

Forrás: carscoops

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×