Nem is indíthatott volna jobban a DS E-TENSE FE21, hiszen a legelső versenyén Jean-Éric Vergne a pódium legfelső fokára vitte a múlt szombati Római E-Prix-n.
Ez egy igazán izgalmas E-Prix volt a megújult és kibővített római pályán, amely immár 3,385 km hosszú. A versenypálya az egész nap szemerkélő eső miatt igen alattomos arcát mutatta.
A reggeli szabadedzések sok váratlan eseményt hoztak, mert Jean-Éric autójába hátulról beleszállt egy másik autó, aminek következtében a francia versenyzőnek ki is kellett hagynia a szabadedzések második felét. A team fantasztikus munkát végezve sikerrel javította meg az autót, aminek köszönhetően Vergne gond nélkül vett részt az időmérőn és bejutott a Super Pole-ba is, ahol az 5. rajthelyet szerezte meg. Da Costa számára nehezebb volt a kvalifikáció: a Group 1-ből indulva hozzáért a falhoz, így végül a 18. helyről kellett startolnia.
A verseny a safety car mögött indult, mert az eső ismét esni kezdett, de Vergne uralta a helyzetet, végig a top 5-ben maradt, okosan használva a támadó módokat az előbbre kerüléshez.
A safety car mögött befejeződő versenyen JEV megszerezte 10. Formula E győzelmét, amely a DS TECHEETAH számára a 13. volt. Antonio Félix da Costa gyönyörűen zárkózott felfelé egészen a 10. pozícióig, de miután felhasználta a FANBOOST-ot egy szép előzéshez, de egy defekt miatt erőfeszítései végül hiábavalónak bizonyultak.
A második, vasárnapi római E-Prix az elsőhöz hasonló körülmények között indult, de eltérő eredményeket hozott. Antonio Félix Da Costa megszerezte első pontjait az új DS E-TENSE FE21-gyel, hetedikként célba érve, amíg az előző nap győztese Jean-Éric Vergne a 11. lett.
Ez egy kihívásokkal teli nap volt a DS TECHEETAH számára. Küzdelem a nedves pályával, mivel a 3. szabadedzés és az időmérő alatt is szakadt az eső. Da Costa és Vergne a 15. és a 20. helyeket szerezték meg a kvalifikáció során.
AZ EUR városrész majdnem száraz lett a versenyre, de a start a safety car mögött történt. A DS TECHEETAH két versenyzője számára a verseny első része viszonylag nyugodt volt, sikerült a 10. és a 17. helyig jutniuk. A verseny második szakaszában DAC és JEV tovább javítottak pozícióikon, stabilizálva magukat a 10. és 16. helyeken, egészen a második safety-car időszakig, amely mindössze egyetlen teljes versenykört hagyott csak a kockás zászlóig. A két DS E-TENSE FE21 elkerülte az utolsó kör incidenseit és végül a jelenlegi bajnok a 7. helyen, míg a szombati győztes Vergne a 11. helyen végzett.
Az ABB FIA Formula E Világbajnokság két hét múlva folytatódik egy újabb kétnapos versennyel a spanyolországi Valenciában.
A hétvége legjobb pillanatait ezen a videón is megnézheti:
És az új DS E-TENSE FE21 versenyautóról
A legújabb technológiákat felvonultató, szinte teljes egészében új erőforrást a DS Automobiles versenycsapata a DS Performance fejlesztette a DS TECHEETAH számára. A hajtásláncot alkotó motor, váltó és inverter jelentős mértékben fejlődött. Az elődjénél jóval nagyobb teljesítményű erőforrás fejlesztésében a Total mérnökei is részt vettek, akik szorosan együttműködve a DS Performance csapatával, innovatív kenőanyagokat és hűtőfolyadékot fejlesztettek ki.
A DS E-TENSE FE21 technikai specifikációja:
Típus: együléses elektromos versenyautó
hossz/szél./mag.: 5,16m x 1,77m x 1,05m
Tengelytáv: 3,10m
Tömeg: 903 kg minimum a vezetővel együtt
Akkumulátorok: 52 kWh kapacitás, 385 kg
Motor: elektromos motor, amely a hátsó kerekeket hajtja
Max teljesítmény: 250 kW (338 LE)
A visszatermelés teljesítménye: 250 kW
Feszültség: 900 V
Fékek: hűtött karbon tárcsák 4 dugattyús féknyereg, vezetékes hátsó fék
Végsebesség: 230 km/h (a versenypályákhoz optimalizálva)
0-100 km/h : 2,8 sec
Gumiabroncsok: Michelin Pilot Sport EV Season 7, 245x40R18 (elöl), 305x40R18 (hátul)