Kettőből kettő!

In sport
Mitropa Kupá

A Ritmus ASE támogatott párosának, a Kiss Ferenc-ifj. Kiss Ferenc párosnak az idei Mitropa győzelmeit jelentik a címben szereplő számok, ugyanis a Velenje Rallye után a Nova Gorica Rallye-t is behúzta a páros, pedig nem volt eseménytelen és gondtalan a verseny számukra.

Várkonyi Szabolcs csapatvezető:

Kiss Feri idei második versenyét is megnyerte a Mitropa Kupában, ami sokkal bonyolultabb volt, mint ahogy ez hangzik. Első nap a hosszú gyorson fékproblémái voltak, ez az a gyors, ahol a rengeteg kanyar, valamint emelkedő és lejtő miatt már sok párosnak akadtak hasonló problémái, emlékezzünk csak Fogassyék két évvel ezelőtti hatalmas balesetére.

Mitropa Kupá

Ezután Feri kicsit óvatosabbra vette, nem akart hasonlóba belefutni. Így is a Mitropa első és az összetett harmadik helyén zárták a napot.

Másnap próbálták a második helyet megcélozni, de a sok kihagyás miatt nem sikerültek jól Feriék beállításai és ezeken a rövid szervizidőkben sajnos nem volt mód változtatni, így belenyugodtak az eredménybe.

Mitropa Kupá

Csakhogy ezután, az utolsó előtti gyorson egy ugrató rosszul jött ki, és az út helyett az erdőben kötöttek ki. Ez még a kisebbik baj volt, ezzel nem is vesztettek olyan sokat, de az autón olyan sérülések keletkeztek, ami miatt már csak utcai tempóban lehetett vele haladni. Így visszacsúsztak a hetedik helyre, azonban a Mitropa Kupa győzelmet így is meg tudták tartani, így végül happy end-el végződött a szlovén kaland.

Külön köszönjük a CS-PROCESS kft. kiemelt támogatását ezen a versenyen!

Mitropa Kupá

A Ritmus ASE együttműködő partnerei:

Multifilm SFX Kft., CS-Process Kft., Sun&Fun Holidays, Hetech Trend Kft., VPT Caravan, Autóflex Kft., Krisped Kft., Multiprogres B.R. Kft., All4office Kft., Droidx Kft., Sütödetech Kft., Airvent Zrt., ZFW Hortiservice Kft., Villumen Kft., Aqua-Start Kft., Copy and More Kft., CATA, FALMEC.

 

– Ritmus ASE –

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×