Az MG Marvel R Electric kínai e-autó ára 39 990 eurótól indul az európai piacokon

In elektromos autók

Az MG Motors egy teljesen elektromos C-SUV szegmensbe tartozó modellel a Marvel R Electric-el indítja az igazi európai offenzivát. Ha a név ismerősen hangzik, azért lehet, mert a modellt már idén márciusban bejelentették, de a májusra tervezett bemutató elmaradt és később, október elején debütált.

A Marvel R az európai országokban vadonatúj modellnek számít, az autó egyébként 2020 óta kapható a kínai piacon. Valójában ez a 2018-ban megjelent Roewe Marvel X továbbfejlesztett változata. A stílus megegyezik a Rowe Marvel R-el. A LED első fényszóró ás hátsó lámpa a nagy beömlőnyílásokkal igazán modernnek tűnik. Az autó tipikus SUV sziluetteket kapott, hogy az európai szemnek elfogadhatóbb legyen.

Az MG Marvel R Electric három felszereltségi fokozatban érkezik, Comfort, Luxury és Performance néven. A Comfort és a Luxury modellek kettő elektromos motorral vannak szerelve és csak a hátsó tengelyt hajtják, a motorok 177 LE teljesítményt és 410 Nm nyomatékot biztosítanak. Ez a teljesítmény lehetővé teszi a 7,9 másodperc alatti gyorsulást 100 km/órára és a végsebesség eléri a 200 km/órát.

A Performance verzió már három villanymotoros, amelyekből egyet kap az első tengely, az együttes teljesítmény 284 LE és 665 Nm. A csúcsmodell 4,9 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órára és végsebessége a szabályozásnak köszönhetően megmarad 200 km/h.

Minden EU-ba érkező MG Marver R Electric modell 70 kWh-s akkumulátorral van szerelve, amely 400 km WLTP tartományt kínál a dupla motoros, és 370 km-et a három motoros változatnak. Az akkumulátort 5-ről 80%-ra 43 perc alatt lehet feltölteni egyenáramú töltőről. Plusz érdekesség a Vehicle-to-Load, amely lehetővé teszi, hogy az autó akkumulátora energiát biztosítson külső elektromos rendszerekhez, ennek a maximális terhelhetősége 2500 W.

Az MG állítása szerint, az ötüléses utastérben prémium anyagok és nagyvonalú felszereltség várja az utasokat. A csomagtartóban 357 liternyi hely van és további 150 literes rész található elöl. Hatalmas, 19,4 colos érintőképernyő uralja a döntött középkonzolt, amely magában foglalja az MG iSmart infotainment rendszert (Apple CarPlay / Android Auto, Amazon Web Services) és kapunk egy 12,3 colos digitális műszercsoportot a kormány mögé.

Az alapfelszereltség egész gazdagnak mondható, kétzónás klímaberendezést, 4 USB-portot, panorámatetőt és részben bőrrel borított kárpitozást tartalmaz. A luxus szint is elérhető, ami a rendelhető 360 fokos kamerát, környezeti megvilágítást, fűtött üléseket és Bose prémium hangrendszert tartalmazza. Biztonsági szempontból az MG Pilot került az autóba, ami 14-féle ADAS-t (Advanced driver-assistance systems) vezetés támogató rendszert tartalmaz, beleértve a forgalmi dugó figyelőt is.

Az európai piacon az MG Marvel R Electric mellett a hasonló méretű MG HS plug-in hibrid is forgalmazásba kerül. Ezzel a verseny tovább élesedik amit VW ID.4, a Skoda Enyaq iV, a Kia Niro EV folytat.

Az ár 39 990 eurótól kezdődik az alap modellel. A Comfort esetében 43990 euró, a luxus és a nagyobb teljesítmény ára 47990 euróig terjed. Ezzel az MG elég magasra teszi a lécet és feladja a leckét a vetélytársainak.

Forrás: carscoops

You may also read!

2 év alatt 2 millió forinttal drágultak a használt autók

Míg az új autók piaca a tavalyi évben csökkent, a használt autók piacán erős élénkülés látható. Alighanem rekordév lesz

Read More...
AMTS 2022

AMTS 2022 – január végén indul a nyereményautó-átépítés a Westendben

Idén egy egyedi Mazda MX-5 Roadster kerül kisorsolásra az Automobil és Tuning Show-n Idén is egy szakavatott csapat által egyedivé

Read More...
BMW R 18

A BMW Motorrad a Verona Motor Bike Expón mutatja be az R 18 M és az R 18 Aurora modelleket

Az exkluzív custom motorok két híres olasz motorépítő munkái a BMW Motorrad Italia és márkakereskedői hálózata támogatásával A veronai Motor

Read More...