Az ITS Világkongresszuson mutatja be továbbfejlesztett önvezető rendszerét a Honda

In hír
Honda önvezető rednszere

A 2021-es ITS Világkongresszuson, az Európai Unió által meghirdetett L3Pilot program keretein belül mutatja be saját fejlesztésű önvezető rendszerét a Honda. A kezdeményezés 12 ország 34 piaci szereplőjét fogja össze, méghozzá azzal a céllal, hogy mihamarabb elkészülhessenek és forgalomba állhassanak a 3. és 4. SAE-szintű autonóm járművek. A Honda négy önvezető autóval vesz részt a projektben, ezek a Honda Legend prémium szedán alapjaira épülnek.

Az önvezető rendszerek fejlesztésében élen járó Honda R&D Europe csapata 25 900 km-en át tesztelte autóit, két fő területre összpontosítva: a városi és az autópálya-használatra (Traffic Jam Chauffeur és Motorway Chauffeur).

A Honda fejlett autonóm rendszere folyamatosan figyeli a forgalmat az autópályákon, és ha biztonságosnak ítéli meg a helyzetet, képes teljesen átvenni az irányítást a vezetőtől – ezt immáron majd’ 26 ezer kilométernyi Németországban megtett próbaút bizonyítja. A működés közben gyűjtött adatokat megosztják az L3Pilot projekt többi résztvevőjével, hogy a közös elemzés, illetve kutatás előnyeit kihasználva tovább tökéletesíthessék a technológiát.

Az önvezető rendszer fejlesztése K+F-tevékenységünk egyik legfontosabb része – árulta el Dr. Robert Kastner, az L3Pilot programhoz kapcsolódó projekt vezetője. – Sok éve dolgozunk már rendszerünkön, és örülünk, hogy részei lehetünk az Európai Unió innovációs programjának, hiszen ezzel hozzájárulhatunk a menetbiztonság növeléséhez, illetve az európai utakon bekövetkező balesetek számának csökkentéséhez – tette hozzá a Honda R&D Europe munkatársa.

A Honda és az L3Pilot projektben résztvevő egyéb márkák autonóm járművei egyaránt ott vannak a hamburgi ITS Világkongresszuson, hogy megmutassák, mekkora lehetőség rejlik a technológiában.

Az év elején a márka illetékesei bejelentették, hogy a vállalat elkötelezett a balesetmentes társadalom megvalósítása mellett. Egyik fő célkitűzése, hogy a Honda autók és motorkerékpárok 2050-ben már képesek legyenek minden(!) halálos balesetet elkerülni.

Az L3Pilot projektet azért indították útjára 2017-ben, hogy Európa-szerte érvényes szabványrendszert alkossanak az önvezető rendszerekre vonatkozóan. Az autógyártók és egyéb szereplők tevékenységének kontinensszintű összehangolásával jelentősen felgyorsítható a 3. és 4. SAE-szintű személyautók fejlesztése és piaci bevezetése, így egyszerűbbé és biztonságosabbá válhat a közlekedés városi környezetben, valamint gyorsforgalmi utakon, és a parkolással sem kell bajlódnia a felhasználóknak. Összességében már több mint 400 000 km-t tettek meg közúton a projektbe bevont járművek, ebből 200 ezret önállóan.

A 2021-es ITS Világkongresszus 2021. október 11-én vette kezdetét, az L3Pilothoz kapcsolódó bemutatókat pedig október 13. és 15. között tekinthetik meg az érdeklődők.

Érdekes kérdés, hogy vajon a Telsa része-e ennek a kezdeményezésnek? Valószínűleg nem, hiszen ez európai összefogás, pedig nekik már sokszorosan több km-nyi tapasztalatuk van ilyen téren.

You may also read!

Morris Nomad

Morris Nomad

A Morris Nomad egy olyan autó, amelyet a Leyland Australia gyártott az ausztrál piacra 1969 és 1972 között. Ez

Read More...
elektromos Toyota pickup

Beszállhat az elektromos pickupok versenyébe a Toyota

Belső források szerint elképzelhető, hogy nagyméretű elektromos platós haszonjármű fejlesztését tervezi a Toyota. A jelek egyelőre csak áttételesek, de

Read More...
elektromos autó javítás

Ahol újjászületnek az elektromos autók

A Duna Autó Zrt. megnyitotta az ország első és egyetlen Renault-Dacia Battery Repair Workshop (BRW) műhelyét, amely egyedülálló lehetőséget

Read More...
Verified by MonsterInsights