A Mercedes S580e hibrid már 4matic változatban is elérhető és frissült a MBUX információs és szórakoztató rendszer is

In elektromos autók, hír

A Mercedes S580e PHEV hihetetlen 100 kilométeres elektromos hatótávolságának köszönhetően feljött a ’nagyok’ közé. A 496 LE teljes rendszerteljesítmény és a 750 Nm forgatónyomaték által biztosított 4,4 másodperces gyorsulás pedig kiemelkedő a luxusautók között.

Ahhoz, hogy ez az erő tökéletes gyorsulást generáljon, el kellett érni a maximális tapadást. A Mercedes PHEV a megjelenésének elején csak hátsókerék hajtással volt elérhető, amíg a hagyományos benzin üzemű V8-as S580 kizárólag 4Matic összkerékhajtással érkezett, annak ellenére, hogy a nyomatéka 50 Nm-el kevesebb.

A kétkerék meghajtású autó a mediterrán éghajlatra kitűnő, de aki ettől északabbra él biztosan örömmel fogadja a hírt, hogy a Mercedes immár összkerékhajtással egészítette ki a PHEV modellt. Az új sebességváltó programot leszámítva a futómű változatlan maradt. Ellentétben azzal, amit a felirat sugall, a PHEV-t nem az S580 V8-as motorja hajtja, hanem egy 362 lóerős, hat hengeres 3,0 literes turbómotor, amelyet egy 148 lóerős villanymotor egészít ki.

Az akkumulátor akár 30 perc alatt teljesen feltölthető és az autó akár 140 km/órás sebességgel is képes haladni benzinfogyasztás nélkül, bár ha hosszabb ideig haladunk ezzel a tempóval, akkor a 100 kilométeres EV hatótáv közel sem érhető el. Németországban standard és hosszított tengelytávú változatok is kaphatók, az árak a 4Matic esetében 130 640 eurótól kezdődnek, amíg a kétkerék-meghajtású modell 126 830 eurótól indul.

Az összes S-osztályt érintő változtatások közé tartozik a módosított MBUX információs és szórakoztató rendszer javítása, amely immár ugyanazt az alkalmazást használja, mint az EQS elektromos sedan. A módosítás jellemzője, hogy az autó a vezetési helyzet alapján tudja, hogy melyik aktuális alkalmazásokra van szüksége a sofőrnek, ezzel elkerülhető, hogy folyton görgetéssel kelljen keresnie vagy hangutasításokat adnia. Ezzel egyidejűleg a fő funkciók mindig láthatóak lesznek a képernyő felső részén. Az új megjelenés meglehetősen emlékeztetnek a régi időkre, amikor még ténylegesen hagyományos gombokat kellett megnyomnunk és nem kellett állandóan ‘vadászni’ a képernyőmenükben.

A gyártó sokkal több egyéni választási lehetőséget is kínál a Mercedes új Manufaktur programjában és most először, bőrmentes belső teret ajánl a vásárlóknak. A valódi marhabőr helyett, Benz Artico mesterséges bőrrel borítják a belsőt. És igen, mostantól a több mint 130 ezer eurós Mercedest műbőr ülésekkel kapja a vevő.

Forrás: https://www.carscoops.com/2021/11/mercedes-adds-4matic-awd-option-for-the-s580e-hybrid-mbux-infotainment-simplified/

You may also read!

Az okos módosításaival a Peugeot 8%-kal növeli a hatótávot

Valamennyi autógyártó egyre inkább már csak az elektromos technológiát fejleszti és akár egyszerű módszerekkel is jelentősen tudják javítani a

Read More...

Az Egyesült Királyságban új törvény született az elektromos járműtöltők számának növelésére

Az Egyesült Királyság kormánya a héten bejelentette, hogy Angliában az újonnan készült otthonokban és minden új épületben a jövő

Read More...

A vadonatúj Kia Niro világpremierje a 2021-es Seoul Mobility Show-n

A Kia a mai napon, a 2021-es Seoul Mobility Show-n mutatta be először a vadonatúj Kia Nirót, amellyel a

Read More...