A hétvégén a februárban átadott monori M-Ringen folytatódott a 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, ami igencsak eredményesen zárult a Korda Racing és a Ritmus ASE közös csapatának hat versenyzője számára. Volt, aki megnyerte a kategóriáját, míg mások dobogóra állhattak, azaz jelentős volt az előrelépés a máriapócsi idénynyitóhoz képest.
A Korda Racing valamennyi, Monoron rajthoz álló versenyzője jól teljesített az idei Magyar Rallycross Országos Bajnokságának második versenyhétvégéjén, mindenki a maximumot adta ki magából, és ez most eredményt is hozott. A Supercar mezőnyében a tavaly ugyanebben a kategóriában abszolút második helyen végző Benyó Máté most végig tudat csinálni a teljes versenyt, a szokott precizitással vezetett, aminek egy második hely lett a jutalma.
„Minden jó, ha a vége jó. Ez lehetne a mottónk a hétvégi verseny után. Szombaton jelentkezett egy nem várt műszaki hiba, ami megpecsételte az aznapi eredményünket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én is nehezen találtam a ritmust és magamhoz képest sajnos sokat hibáztam. Vasárnapra a srácok elhárították az autó betegségeit és én is összekaptam magam. Visszaküzdöttük magunkat a dobogó második fokára, ezzel sok értékes pontot szereztünk a bajnokságban. Sok értékes tapasztalattal gazdagodtunk az autóval kapcsolatban, amit a bajnokság további részére az előnyünkre tudunk majd fordítani. Nagyon hálás vagyok a csapatnak, ismét hatalmas érdemük van abban, hogy a dobogón ünnepelhettünk a verseny végén. Rengeteg néző látogatott ki a helyszínre, akiktől ismét sok biztatást kaptam. A soron következő pályák kicsit jobban fekszenek a Focus karakterisztikájának, úgyhogy már nagyon várom, hogy ismét versenyezhessek a többiekkel” – fogadkozott Máté.
A Super1600-as kategóriában rajthoz álló Kovács Sámuelt sem kerülte el a balszerencse az idénynyitón, ám most ő is egészen a fináléig jutott el. Sokáig azt hihette, hogy a dobogó második fokára állhat fel, ám kapott egy 5 másodperces időbüntetést, így meg kellett elégednie a 3. hellyel.
„Életem egyik legizgalmasabb versenyén vagyok túl. Az autó tökéletesen működött a hétvégén és a tempóm is jó volt. Az előfutamok során izgalmas küzdelmeim voltak, amiknek minden percét élveztem. Az előfutamokat a második helyen zártam, így a döntőben is erről a helyről indultam. A rajt után sajnos visszaestem egy pozíciót, de a pályán sikerült utolérnem ellenfelem, és meg is előztem őt az utolsó előtti körben. Sajnos az előzés következtében összeakadtunk, és a felügyelő testület vizsgálatát követően kaptam egy öt másodperces büntetést, ám ennek ellenére meglett a harmadik hely” – fogalmazott Sámuel.
A Mazda MX-5 Kupában versenyző Várkonyi Bence egy második hellyel zárta az idénynyitót, és nem titkolta, az M-Ringen minimum ezt szerette volna elérni. Nos, hiába tett meg mindent a futamai alatt, ő is összeszedett egy 5 másodperces időbüntetést, aminek köszönhetően a 6. helyre esett vissza.
„Az előző, Máriapócson elért második helyezésem után az M-ringi futamon is szerettem volna hasonló eredményeket elérni. Ám ezúttal nem úgy jött ki a lépés, ahogy ezt elterveztük. Ugyan a kvalifikációs futamot sikerült megnyernem és az elődöntőben is jól szerepeltem, mégis a második sorból várhattam a döntőt. A fináléban az első kanyarban nehezen engedtünk a riválisomnak és egy rossz döntés miatt, nem szándékosan ugyan, de meglöktem egy társamat, aki kiforgott. Kaptam érte egy öt mp-es büntetést, így hiába értem be negyedikként, végül hatodikként zártam a hétvégét” – állította Bence.
A Hankook Racer Cup mezőnyében ismét ott volt a három „kordás”, és ezúttal már Bagaméri Bálint is hiba nélkül teljesítette a versenyt, ami számára egy elődöntőt ért.
„A máriapócsi bukást követően alig vártam, hogy újra autóba ülhessek. Próbáltam teljesen elfelejteni a történteket, hogy erre az új pályára koncentrálhassak. Kissé nehezen melegedtem be, de a kvalifikációk mind jól sikerültek, ezért az elődöntőbe jutottam. Itt már csak egy célom volt, hogy hiba mentesen teljesítsem a futamot. Összeségében elégedett vagyok és igazából nekem most indul a szezon” – mondta Bálint.
Korda Zsófia újfent remekül versenyzett, és az idénynyitó után megint megnyerte a női kategóriát, újabb lépést téve az összetett bajnoki cím felé.
„Izgatottan vártam már a hétvégét, hiszen Monor új pálya volt a naptárban. Az első nap nem éreztem jónak a tempóm, az ugratón is óvatos voltam, ráadásul fájt a hátam. Vasárnapra már jobb időket autóztam, és csak egy kiforgatáson múlt, hogy nem jött össze a döntő. A női versenyt megnyertem, így összességében elégedett lehetek. Már most nagyon várom a következő versenyt” – mesélte Zsófi.
Zsófi 15 éves húga, Korda Réka ezúttal nem tudott dobogóra állni, de a női kategória 4. helye miatt sem kell újoncként szégyenkeznie. Ígéri, mindenkinek kemény ellenfele lesz a folytatásban.
„Az összetett tizenhatodik helyének természetesen nem örülök, sikerülhetett volna jobban is, viszont a részeredményeim egész jók voltak. Boldogan érkeztem haza a versenyről, magamhoz képest több mint négy másodpercet gyorsultam. A szombati nap még nem nagyon hittem el, hogy tudok gyorsabban is menni, illetve volt a második kvalifikációban egy korai rajtom is, így két jokert mentem. Vasárnap végre elhittem, hogy meg tudom csinálni és ez az időmön is látszódott. Sajnos az elődöntőhöz ez nem volt elég, de a következő versenyen cél az elődöntő!” – állította Réka.
A Korda Racing csapattulajdonosa végre egy kicsit felszabadultan örülhetett versenyzői teljesítményét látva, hiszen Máriapócs után az M-Ringen is megállták a helyüket, ami nagyon bíztató a jövőre nézve.
„Ez már kezdett ahhoz hasonlítani, amit minden versenyhétvégén szeretnék a csapatomtól látni. Ezúttal nem hátráltatott senki és semmi technikailag, és azonnal jöttek is az eredmények. Máté csapatkapitány módjára bizonyította, lehet rá számítani, hiszem, hogy idén újfent futamgyőzelmet tud majd aratni. Sami teljesítménye is rendkívüli volt, nem sokon múlt, hogy akár előrébb végezzen a dobogón. Akárcsak Bence, aki annak ellenére szépen teljesített, hogy végül csak hatodik lett. Bálint bejutott az elődöntőbe, szépen és hibátlanul vezetett. A lányok megint bizonyítottak, Zsófi újabb lépést tett a női bajnoki cím felé, míg Réka részeredményei igencsak bíztatóak voltak. Soha rosszabb versenyhétvégét” – jelentette ki Korda Erik.
http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing
A Korda Racing és Ritmus ASE együttműködő partnerei: A-Híd Zrt., Keviép Kft., Fenstherm Kontakt Kft., Watz Építőipari Kft., Cofidis Magyarország, Corax-Bioner Zrt, DCS Trans Kft., Sun&Fun, Generálkommandó, Cata, CS-Process, Hetech-Trend Kft., Harmata-94 Kft., Abacus Invest Kft., Tibuktu Bt.