A Rally Legendre teszteltünk!

In sport
Rally Legend

Köbliék a Rally Legend előtt kicsit megmozgatták a Skoda Feliciat.

 

58 verseny kilométert és 7 gyorsot teljesített a Sopia-Net Mediterrán Rally az Intercars Kupáért versenyen, a Köbli Károly –  Szilágyi Mihály ralipáros a Škoda Felicia versenyautóban.

 

Károllyal beszélgetek a túlélő túra után.

Rally Legend

Az éles mezőnyben láthattunk régen, most a Historic kategória előfutói voltatok már második alkalommal. Miért is?

– Mind a két versenyt tesztnek szántuk és úgy érzem ez bevált. Már a Mecsek Rallye-n kiderült, hogy nagyon bátortalanul használjuk az autót. Hiányoznak az autóban eltöltött kilométerek. Azért döntöttünk az előfutás mellett, mert így a gyorsaságikon önmagunkon tudunk fokozatos fejleszteni minden versenydrukk nélkül.

 

 

Hogy éltétek meg a kétnapos túlélő túrát, voltak-e kalandjaitok? 
– Az igazat megvallva az esős időjárás miatt nagyon nem voltam a verseny első napján boldog. Napsütést és jó időjárást szerettem volna, de ezt dobta a gép. Pénteken lepárásodott az első szélvédőnk, sokat nem láttunk az gyorsaságiból. Talán mondhatom azt, hogy ez volt az egyetlen kalandunk. A szombati nap már nagyon tetszett, hozzászoktunk a körülményekhez és az autó is hibamentesen teljesített.

Rally Legend

 

Az idei tervekről beszélnél a portálolvasóknak?

– Cél a Rally Legend San Marino-ban. 2017-2018-as években versenyeztünk ott és elmondhatom, hogy szenzációsan jó volt. Az ottani mezőny a pályák vonalvezetése és nem utolsó sorban a rengeteg nagyon jó fej néző a pálya szélén elmondhatatlan élmény. Kimaradt pár év és nagyon hiányzott, ezért Idén ott a helyünk. Leszerveztünk mindent, csak az október 10-i indulásra várunk. 

 

 

Előfutóként néztétek-e az időtöket, hogy ha az éles mezőnybe nevezetek volna, hová is lett volna jó?
– Nagyon nem szerettem volna tudni, hogy mennyit kapok, mert nagyon nem jók még a fékútjaink és a gyors kanyarokban a tempónk is hagy rendesen kivetni valót maga után. Kértem is a Misit, hogy ne mondja, ha lehet, de a verseny vége felé rákérdeztem. Az Árpádtető-i gyorson Historic abszolút harmadik időre voltunk jók, de a Rally 2 mezőny elejétől nagyon sokat kaptunk. 

Rally Legend

  

Hogy muzsikált az autó, milyen gumikkal mentetek ki a gyorsokra?
– Az autó tökéletes volt, hibamentesen teljesített Pirelli gumikon. Külön meg szeretném köszönni a segítséget és az instrukciókat a Pirelli-s srácoknak.

 

Legközelebb hol láthatunk benneteket?
– Rally Legend, San Marino. Október 13-16. Nagyon várjuk.

Rally Legend

 

Köszönettel tartozunk partnereinknek: Amon-Ré 98 Kft-nek, aki a Magyarországi belföldi fuvarozásban vállal nagyobb szerepet, Cool-Expert Kft, aki hűtött árufuvarozással foglalkozik nemzetközi szinten, Ireg-Transz BT-nek, aki a Magyarország – Olaszország vonalon meghatározó a fuvarozásban, és szállításban és a SFF Automotive Hungary Kft-nek, aki művészi szinten végzi gépjárművek felújítását és egyedivé alakítását.

 

– Hajósi Miklós –

You may also read!

Toyota Le Mans

Egyedi festéssel készül a hétvégi Le Mans-i 24 órásra a Toyota

A japán gyártó 40 éve indult először a világ leghíresebb hosszútávú autóversenyén, az évforduló alkalmából az egyik GR010 Hybrid

Read More...
Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights