A VW vezérigazgatója szerint 2030-ban már megjelenhetnek az autonóm autók az utakon

A legtöbb új jármű nagyon sok modern vezetéstámogató rendszerrel van szerelve, de még várni kell a teljes autonóm technológia megérkezésére. A VW vezérigazgatója, Thomas Schäfer szerint ez nem tart már sokáig, becslése szerint az önvezető VW-autók az évtized végére megjelennek, elsőként a könnyű haszongépjárművek kaphatják meg a rendszereket.

Schäfer az Autocar magazinnak elmondta: „A technológia rendelkezésre áll, Hamburgban és Münchenben már autonóm módon közlekedő autóinkkal találkozhatnak. Az autó ára egyelőre nagyon magas ezért csak keveset gyártanak belőle. Ezek mellett még mindig bizonyítani kell, hogy a rendszer jobban vezet, mint az ember. Valamint az erre vonatkozó jogszabályok tisztázatlanok, ami országonként teljesen eltérő”.

A vezérigazgató kitért az önvezető járművek bevezetésének kihívásaira, többek között a jogszabályokra, a kamerarendszerekre, a chipekre, az energiafogyasztásra és a számítási sebességre. Hozzátette, hogy az autó lesz a „legnagyobb adatgyűjtő eszköz”, ami még sok problémát vet majd fel.

Schäfer szerint a VW autonóm technológia fejlődésének élére a haszongépjármű részleg kerül, ami „újabb nyereségforrásokat és lehetőségeket nyithat meg”. A VW főnöke valószínűleg a fuvarozási szolgáltatásokra, az autonóm szállítókocsikra ezzel munkaerőhiány megoldására utalt. Ha a technológia már működik a haszongépjárműveknél, akkor könnyen átkerülhet a személygépkocsikba.

A jóslatot annak ellenére tette, hogy az Argo Al bejelentette autonóm technológiai startup leállását; ez a cég végezte az elmúlt években a VW és a Ford jelentős fejlesztéseit is.

A Volkswagen megerősítette, hogy a Cariad, a Bosch és a Horizon Robotics együttműködésével folytatja az autonóm technológia fejlesztését a jövőbeli újabb modellekhez. Az autógyártó kiemelt célja, hogy a vásárlóknak a lehető legkorábban a leghatékonyabb funkciókat kínálja és a fejlesztéseket a lehető legköltséghatékonyabban hozza létre”.

A VW következő mérföldköve, hogy 2025-től önvezető VW ID -val ellátott utazásszervező szolgáltatás vezessen be Hamburgban, ezeket az autonóm prototípusokat már a közutakon tesztelik. Azonban a legtöbb autógyártó elhalasztotta az autonóm vezetéssel kapcsolatos terveit. Az egyik fő ok a folyamatos félvezetőhiány, a villamosításhoz szükséges beruházások lelassulása és a jogszabályok megalkotásának folyamatos hátráltatása.

Forrás: https://www.carscoops.com/2022/11/vw-ceo-thinks-autonomous-cars-will-go-mainstream-by-2030-despite-challenges/

Verified by MonsterInsights