Az 50 éves BMW M Gmbh a BMW 3.0 CSL-lel ünnepel

In bemutató
BMW 3.0 CSL

A limitált verzióból 50 darab készül három hónap alatt gondos odafigyeléssel, sok kézi munkával. Az utastér szénszál-erősítésű műanyagból készül szintén kézimunkával is.

BMW 3.0 CSL

A BMW 3.0 CSL esetében a karosszériafényezés rendkívül egyedi és különleges, aprólékos felviteléhez is a precíz kézi munka és a csúcstechnológiás lehetőségek kettősére van szükség. A szakemberek a jellegzetes színmintát egyenként, rétegenként viszik fel a karosszériára, amelynek összeszereléséért és tökéletes illesztéseiért egy harmincfős, speciálisan képzett és rendkívül tapasztalt technikusokból álló csapat a felelős. A végtelenül összetett gyártási folyamatnak köszönhetően a BMW 3.0 CSL minden egyes példánya nyolc gyártási állomás nyolc összeszerelési körén megy keresztül, amely összesen 10 napot vesz igénybe.

Az ős elődöt 50 éve túraautó versenyekre fejlesztették ki, és már bemutatkozó évében, 1973-ban megnyerte az Európai Túraautó-Bajnokságot – majd ezt a sikert 1975 és 1979 között sorozatban öt alkalommal is megismételte. A Nürburgringen és más versenypályákon olyan pilóták hagyták maguk mögött vele a mezőnyt, mint Toine Hezemans, Hans-Joachim Stuck, Chris Amon és Niki Lauda. A BMW ezzel a versenyautóval aratta első egyesült államokbeli győzelmeit is, 1975-től.

BMW 3.0 CSL

Az ikonikus „CSL” típusnév a kupé (Coupe), a sport (Sport) és a könnyűszerkezetes (Leichtbau) szavakra utal, a kétajtós sportautó sikerhez vezető receptjének összetevőit hirdetve.

Az eredeti CSL-ben 3153 cm3-es sorhat volt 206 lóerővel, akkoriban ez volt a legerősebb közvetlen befecskendezéses hathengerese a gyártónak, és csak 1270 kg-ot kellett mozgatnia.

BMW 3.0 CSL

Az alacsony önsúly eléréséhez az intelligens könnyűszerkezetes járműépítés alapelveinek széleskörű alkalmazására volt szükség. Az autó ajtói alumíniumból készültek, akárcsak a motorháztető és a csomagtérajtó is, amelyet kinyitva csupán vékony konzolok támasztottak. A karosszéria számos egyéb eleme, így például a tető, a kerékjárati ívek és a csomagtér térelválasztója is rendkívül vékony fémlemezből készült, a króm lökhárítókat pedig műanyag szegélyezésre cserélték. A kagylóülések könnyűszerkezetes kialakítása, valamint a szigetelőanyagok, a kormányrásegítés és az elektromos ablakemelő szerkezetek mellőzése optimális súlycsökkentést eredményezett. A mérnököknek így 6,2 kilogramm / lóerő arányt sikerült elérniük.

BMW 3.0 CSL

Az új CSL is ezzel a recepttel főz. Az összetéveszthetetlen légterelő elemek, az erőteljes kerékjárati ívek, a látványos légterelő szárnyak és még a gondosan megtervezett, legapróbb részletek is a ’70-es években készült legendás kupé formanyelvét idézik, a teljesítmény/tömeg arány pedig 2,9 kg/lóerő.

A hatalmas kerékjárati íveket elől  20”, hátul pedig 21” méretű, kovácsolt, Y küllődizájnú, könnyűfém keréktárcsák töltik ki. Az arany árnyalatúra fényezett, vékony küllők a ’70-es évek legendás elődjére emlékeztetnek és mind kialakításukat, mind menetdinamikai adottságukat tekintve egyenesen a motorsport élvonalából érkeznek.

Hátul megtalálható az ikonikus spoiler, amivel ez a modell is kiérdemelheti a Batmobil becenevet.

A közútra engedett BMW M modellek eddigi legerősebb soros hathengeres erőforrása

BMW 3.0 CSL

A BMW 3.0 CSL motorházteteje alatt a közútra engedett BMW M modellek eddigi legerősebb soros hathengeres erőforrása dolgozik. Ez pedig már hagyomány, hiszen utolsó fejlesztési fázisában a legendás, 151 kW / 206 lóerő maximális teljesítményre képes előd is rekordot döntött – nem csupán a hathengeres modellek között, de az addig készült összes, sorozatgyártásban kínált BMW modell között is.

 

Az M Power technológiával dolgozó, soros hathengeres benzinmotor azóta jelentős fejlődésen ment keresztül. 1978-ban a BMW M1 lemezei alatt már 204 kW / 277 lóerő maximális teljesítményre, az 1991-ben bemutatott, második generációs BMW M5 orrában pedig már 250 kW / 340 lóerő maximális teljesítményre volt képes. A BMW M3 ötödik nemzedéke 2014-ben ünnepelte világpremierjét, motorházteteje alatt egy 317 kW / 431 lóerő maximális teljesítményre képes, M TwinPower Turbo technológiával dolgozó soros hathengeres benzinmotorral.

 

A BMW 3.0 CSL soros hathengeres benzinmotorjának technológiai gyökerei számos ponton megegyeznek a Német Túraautó Bajnokság (DTM) aktuális győztesében dolgozó erőforráséival. A 3.0 liter hengerűrtartalmú erőforrást kivételesen magas fordulatszám-tartományig kalibrálták a mérnökök, akik többek között zárt tetős kialakítású, extrém merev motorblokkot, könnyűszerkezetes, kovácsolt főtengelyt és háromdimenziós nyomtatással készült hengerfejet építettek be a modellbe. A hajtáslánc kenési és hűtési rendszerét a legextrémebb vezetési szituációk sajátosságai szerint tervezték meg. A DTM-győztes BMW M4 GT3 versenyautóban a soros hathengeres benzinmotor körülbelül 600 lóerő maximális teljesítményre képes változata dolgozik, amelynek sorozatgyártásra tervezett kiadása a BMW M3 és a BMW M4 párosában 375 kW / 510 lóerő maximális teljesítmény leadására képes.

BMW 3.0 CSL

 

Az M TwinPower Turbo technológia, amelyet a mérnökök a BMW 3.0 CSL számára exkluzívan továbbfejlesztettek, a limitált széria példányaiban 412 kW / 560 lóerő maximális teljesítményre képes. A közútra engedett BMW M modellek eddigi legerősebb soros hathengeres erőforrása a jubileumi újdonság különleges státuszát is nyomatékosítja. Az erőforrás csúcs forgatónyomatéka 550 Nm, amelyet egészen a maximális, percenkénti 7 200 főtengely-fordulatig egyenletesen képes leadni.

És ami még vérpezsdítőbb, hogy az erő egy hat sebességes kézi váltón keresztül jut a hátsó kerekekre. Valljuk be őszintén, ha ez nem így lenne – az elég szégyenteljes lenne. De így örömforrás 50 szerencsés kiválasztottnak!

You may also read!

DS Retromobile

A DS a teljesítmény jegyében képviselteti magát a Retromobile kiállításon

A DS Automobiles 4 nagy teljesítményű modellt állít ki Párizsban, a 2023-as Rétromobile kiállításon. A L’Aventure DS standon

Read More...
Toyota GT86

Formában tartja old school sportkupéját a Toyota

Eredeti alkatrészek széles skálája mellett egy különleges szervizprogramot is kidolgozott klasszikus sportautójához a Toyota. A GT86 így tízévesen is

Read More...
drágább üzemanyag

Pénteken ismét emelkedik az üzemanyag nagykereskedelmi ára

Péntektől tovább emelkedik a benzin és a gázolaj NAGYKERESKEDELMI ÁRA. A benzin esetében ez bruttó 8 forintot jelent, míg

Read More...