Juhász Csaba: Harmadik helyre hoztuk be a Micut a Fehérvár rallyn

In sport
Fehérvár rally

Bronzérmet érő helyezés, a kalandosra sikerült Székesfehérvár ralin.

 

Egy tíz gyorsot, benne egy városi prológot magába foglaló rally verseny után beszélgetek Juhász Csabi autóversenyzővel.

Az első versenynapra kb. 50 kilométert szabtak rád, és Gondos Peti navigátorodra. Mennyire sikerült kalandosra a napotok?

Fehérvár rally
– Az első napon nem volt komoly műszaki problémánk. Eleinte én nem találtam a ritmust, aztán a nap végére belejöttünk a versenyzésbe, remek volt az összhang, és a Kislőtér-i szakaszok is jól sikerültek. A második Kislőtéren volt egy túlcsúszásunk, veszítettünk egy kis időt, de nem volt vészes.

Fehérvár rally

A nap végére maradt a székesfehérvári prológ, amit aszfalton teljesítettetek. Sikerült  a nézőknek is autóznotok?
– Igen, megpróbáltuk, de nem akartuk teljesen elpusztítani azt a négy gumit, ami a kocsin volt. Ezért kicsit óvatos voltam. Gondoltam, hogy még jól jöhet pótkeréknek az a négy gumi a verseny végén.

Fehérvár rally

Vasárnapra jóval több kilométer vár rátok és versenyzőtársaidra. Miként alakult ez a napotok?
– Sajnos az első gyorsaságin már éreztem, hogy nincs turbónyomás. Nagyon gyenge lett az autó és ez a verseny végéig így is maradt. Azon viccelődtünk Petivel, hogy ennél a tempónál van időm megjegyezni a pályákat. Nagyon lassan gyorsult ki a kanyarokból az autó, az egyetlen cél a célba érés volt.

Fehérvár rally

Összességében ennyi gond mellett, hogy éreztétek magatokat az autóban?
– Jól, remek volt a hangulat. Megvolt az összhang. Peti jól navigált és egyre jobban mentünk, sajnáltuk is hogy vége a versenynek.

Fehérvár rally

Legközelebb hol láthatunk titeket versenyezni?
– A Lavanttal Rallyn indulunk a Mitsubishivel. Remélhetőleg normális turbónyomással.
Fehérvár rally

Együttműködő partnereink: NR Szoftver Kft., Extrem Line Kft., P.O.P. Kft., ML-Log Kft., Mihidra Kft., JB Control Kft., Vidia Csavar, Volvid Zrt., Cső-Kötő Kft., LEL Kft., Hun-Therm Kft., PLESO-VIA-BAU Kft., Érdi Rally Team Kft., DR. Lan. Eu, www.lanexpert.hu, Artifex J+J Kft., Komplex-D Kft., TT Sped Kft., Lubland Kft,  Green Goes Kft. KELI BAU, GTT-Logistic Solution Kft, BB-Logistic Solution Kft. LetMeSolvelt Kft., Az “Infovárosok.hu hírportál hálózat”.

Fotó: Pál István Bence

– Hajósi Miklós –

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×