A Toyota, amely 2,6 millió kilométernél ment nyugdíjba

In hír
Toyota 2600000 km

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban, története azonban nem csak az extrém futásteljesítmény miatt érdekes.

 

Mike Neal 2007 novemberében vásárolta meg vadonatúj Toyota Tacoma pickupját. Olyan autót keresett, ami garantáltan soha nem hagyja cserben, hiszen a megbízhatóságán szó szerint emberéletek múltak: Mike rákgyógyszert szállított ki páciensekhez. Ezért alapos kutatás előzte meg a vásárlást, és minden felmérés, minden visszajelzés a Tacoma irányába mutatott.

A robusztus platóst úgy méretezi a Toyota, hogy kíméletlen bánásmód mellett is könnyedén teljesítsen 3-400 ezer kilométert, Mike azonban semmi ilyesmit nem tervezett: a munka jellegéből adódóan nagy távolságokon, jellemzően autópályán készült használni autóját, amelyre nehéz terhek egyáltalán nem, és burkolatlan utak is csak elvétve vártak.

Toyota 2600000 km

Neal úr nem foglalkozott különösebben Toyotája futásteljesítményével, pedig kéthavonta használta annyit, mint mások egy év alatt: naponta mintegy 670 kilométert tett meg, és bár hétvégenként magának is, a Tacomának is pihenőt adott, éves szinten ez mégis csak 160 ezer kilométerre jött ki. Valahol 670 ezer megtett mérföld (azaz bő egymillió kilométer) környékén azért még neki is feltűnt, hogy nem átlagos megbízhatósággal van dolga – ne feledjük, az autó ekkor még alig több mint hatéves volt! Ekkor elkezdte naplózni a megtett távolságokat, és feliratot helyezett el a Tacoma hátfalán, ami az aktuális futásteljesítményt hirdette, az értéket 10 ezer mérföldenként (16 ezer km) frissítette.

Persze még egy Toyota Tacoma sem lehet hibátlan: ahogy közeledett az 1,4 millió kilométerhez, furcsa dolgokat kezdett tapasztalni a motor körül. A diagnózis gyors volt: a hengerfej tömítése megadta magát. Bár tudta, hogy stílusos volna eljutni egymillió mérföldig az eredeti motorral (ekkor 880 ezernél járt), a hivatástudat felülkerekedett: a megbízhatóságot és a motorcserét választotta. Találtak egy 160 ezer kilométert futott blokkot, és azt beépítették: ezt követően további 1,2 millió kilométer ment bele a motorba.

Toyota 2600000 km

Ezek az extrém futásteljesítmények egyébként nem annyira meglepőek, ha tudjuk: a 2,7 literes, négyhengeres 2TR-FE erőforrás legendásan szívós konstrukció (mint a Toyota oly sok más motorja.) A sebességváltó-olajat 780 ezer kilométernél, magát a hatfokozatú automata sebességváltót 2 millió kilométernél cserélték, az eredeti gyújtógyertyák több mint 1,1 millió kilométeren át tartották magukat. Az eredeti generátor 640 ezer kilométert bírt ki (a később beépítetteket már gyakrabban kellett cserélni), a kormánymű viszont ma is az eredeti.

Ki tudja, meddig bírta volna a megtett 1,625 millió mérföldön (2,61 millió kilométeren) túl a 2008-as Tacoma, ha Mike Neal tragikus hirtelenséggel meg nem hal. Örökösei úgy döntöttek, ne vezesse más Mike autóját: azt ma abban a kereskedésben őrzik, ahol azt Neal úr annak idején megvásárolta és szervizeltette.

Toyota 2600000 km

Fotók: Top Speed

 

Kiadta a Smarter Média Kommunikációs Ügynökség (http://news.smartermedia.hu)

Forrás: https://news.smartermedia.hu/nemzetkozi-hirek/toyota-amely-26-millio-kilometernel-ment-nyugdijba

You may also read!

Toyota Le Mans

Egyedi festéssel készül a hétvégi Le Mans-i 24 órásra a Toyota

A japán gyártó 40 éve indult először a világ leghíresebb hosszútávú autóversenyén, az évforduló alkalmából az egyik GR010 Hybrid

Read More...
Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights